Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
A fővárost az északnyugati országhatárral összekötő M1-es autópálya kanyarulata a város határában, ahogy az a Kő-hegyi Szelim-barlangból látható. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Figyelniük kell hétvégén az M1-esen autózóknak

Átalakítják a forgalomterelést szombaton és vasárnap az autópálya Bicske és Tatabánya közötti szakaszán, ezért forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Harmadik, egyben utolsó üteméhez ért az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalának felújítása a 28-as és 40-es kilométer között júliusban - tudta meg az InfoRádió Pécsi Norberttől, a Magyar Közút kommunikációs vezetőjétől.

A munkálatok miatt a szóvivő tájékoztatása szerint

  • szombaton 7 és 16 óra között elbontják Óbarok és Bicske között a belső sáv korlátozását, így a közlekedők az eredeti forgalmi rend szerint közlekedhetnek majd
  • szombaton 12 és 18 óra között lerövidítik a Budapest felé vezető oldalon - Bicske és Herceghalom között - a jelenlegi hat kilométeres sávelhúzást három kilométerre, ezért a belső sávot lezárják, az autósok ez idő alatt csak egy sávon közlekedhetnek
  • vasárnap 9 és 18 óra között a Budapest felé vezető oldalon meghosszabbítanak egy másik sávelhúzást, a munkálatok ideje alatt itt is torlódásra kell számítani. Az utolsó ütemhez szükséges sávelhúzás összesen nyolc és fél kilométeres lesz Óbaroktól a 37-es kilométerig.

A munkálatokat igyekeztek a csúcsidőszakon elvégezni, de így is nagyobb forgalomra kell számítani a hétvégén az M1-esen, ezért a Magyar Közút azt kéri, indulás előtt mindenki tájékozódjon a forgalmi helyzetről. Ezt az interneten Útinform.hu-n lehet megtenni.

A teljes, 12 kilométeres szakaszt érintő beruházás az előzetes ütemterveknek megfelelően halad, november közepére várható annak teljes körű befejezése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×