Infostart.hu
eur:
375.08
usd:
317.43
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
Torlódó járművek az M7-es autópályán Tárnoknál, miután három autó ütközött Érd térségében 2015. augusztus 7-én. A balesetben többen könnyebben megsérültek.
Nyitókép: MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Kicsit enyhülhet a közlekedési káosz

Valamelyest enyhülhetnek jövő hét végétől a torlódások Csepel és Szigetszentmiklós térségében. A Hárosi Duna-hídon a munkaterület mellett az M1-es autópálya irányába az eddigi kettő helyett három forgalmi sáv, míg a Soroksári Duna-híd felé hosszabb gyorsítósávok segítik majd a közlekedőket.

Két héttel ezelőtt derült ki, hogy több felújítást is szinte egyszerre kezdett a Csepel-sziget térségébena Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő, a Magyar Közút és a szigetszentmiklósi önkormányzat, ami drasztikusan növelte a csúcsforgalmi időszakokban szokásos torlódásokat és az érintettek utazási idejét. Azóta is változatlanul javítják az M0-son a Dunaharaszti és Szigetszentmiklós között az utat, miközben Szigetszentmiklósnál Csepel felé körforgalmat építenek a lejárón, de lezárták a Massányi Károly utat is a Csepel-szigeti Gerincút és a II. Rákóczi Ferenc út között, Halásztelek után a Hárosi Duna-hídon pedig terelés is nehezíti a közlekedők életét.

Ezen segítenénk most az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő és a Magyar Közút illetékesei.

Pécsi Norbert, a Magyar Közút szóvivője közölte: egyrészt a Hárosi Duna-hídon a munkaterület mellett a jelenlegi 2x2 sáv helyett az M1-es irányába három sávot alakítanak ki. Ezt úgy oldják meg, hogy a szokásosnál szűkebb sávokat alakítanak ki. A soroksári Duna-hídon zajlik még a felújítás 2x2 sávon, ott viszont a paraméterek nem teszik lehetővé a plusz harmadik sáv kialakítását, viszont ott meg fogják hosszabbítani a szakemberek a gyorsítósávot, ezzel is megkönnyítve az autósok közlekedését – tette hozzá.

Ezen módosításokhoz ugyanakkor újabb korlátozásokra lesz szükség,

a Hárosi Duna-hídon például az új forgalomterelés kiépítésekor ideiglenesen csak 1-1 forgalmi sávon lehet majd közlekedni, mivel a jelenleg kint lévő acél terelőfalakat is át kell helyezni. Pécsi Norbert elmondta: igyekeznek a lehető legtöbb munkát a hétvégén, illetve az éjszakai órákban elvégezni.

A Magyar Közút szóvivője szerint, ha minden optimálisan alakul, jövő hét csütörtökön vagy pénteken léphet életbe az új forgalmi rend.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×