Infostart.hu
eur:
378.42
usd:
321.25
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Csúcsforgalom a lellei homokos strandon. Tízezrek keresték fel a hétvégén a Balatont és a környékét.
Nyitókép: MTI Fotó: H. Szabó Sándor

Háromévszakos lehetne a Balaton

Két éven belül alakulhat ki a balatoni turisztikai kínálat egységes és részletes térképe - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.

2020-ra már egy honlapon találkozhatnak az érdeklődők a balatoni szállásokkal és programlehetőségekkel – erősítette meg Hoffmann Henrik az InfoRádió Aréna című műsorában.

Ezen a honlapon egy egységes balatoni kínálat jelenik majd meg, a programokat mindenhonnan becsatornázzák, ehhez azonban

együttműködésre is szükség van a különböző szolgáltatók között

– hangsúlyozta a szakember.

Együttműködés a szálláshelyek között

"A szomszéd étteremre, a következő szálláshelyre, ami egy másik településen van, arra is szükség van, ezek között a szálláshelyek között összefüggést, együttműködést kell teremteni. Meg kell oldani azt, hogy a turista holmija átkerüljön egyik helyről a másikra. Onnan el kell indítani egyautót, kisbuszt a bőröndökkel, meg kell érkeztetni a másik helyre, tehát kell, hogy legyen együttműködés" - mondta a szövetség elnöke.

Hoffmann Henrik úgy látja,

a turisztikai kínálat bővítésével 5-8 év alatt három évszakos üdülőhely lehetne a jelenleg leginkább nyáron látogatott Balatonból.

Már nem csak a jó időn múlik a Balaton népszerűsége

A 2000-es évek előtt a Balaton presztízse csökkent. A rendszerváltás után nem utazhattunk még külföldre, így először mindenki meg akarta nézni a külföldi úti célokat, és nem jártak a Balatonra - emlékeztetett a szövetség elnöke.

"A presztízs a 2000-es évek elején kezdett el újból nőni. Mostanra értünk el oda, hogy az időjárás ugyan befolyásolja, de nem feltétlenül van összefüggésben a két dolog egymással, hiszen

a Balaton már képes most is olyan fajta komplexitású turisztikai terméket előállítani, olyan élményt okozni, ami nemcsak jó időben vehető igénybe.

- mondta Hoffmann Henrik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×