Infostart.hu
eur:
376.94
usd:
318.79
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Takarítók dolgoznak a Parlament Alsóházi üléstermében az Országgyűlés május 8-ai alakuló ülésének előkészületei során 2018. május 4-én.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Nézőpont: négyéves csúcson a kormánypártok támogatottsága

A Fidesz-KDNP négy éve nem volt ilyen népszerű, a Jobbik viszont potenciális szavazókat veszített – legalábbis ez derül ki a Nézőpont Intézet legújabb, Magyar Időknek készített felméréséből.

A Fidesz-KDNP pártszövetség nem csak őrzi, de növelni is tudta népszerűségét – derül ki a Nézőpont Intézet legújabb felméréséből. Nagy Dániel kutatási igazgató elmondta, a kormánypártokra többen voksolnának, mint a teljes ellenzékre.

„A 2014-es választások óta nem volt ilyen magas a Fidesz-KDNP támogatottsága,

ez azt jelenti, hogy a teljes előző ciklusban nem volt olyan népszerű a Fidesz-KDNP, mint 2018 júniusában” – emelte ki a szakértő. A kormánypártok már májusban meghaladták az áprilisban elért 47 százalékos belföldi listás eredményt, ehhez képest a mostani 55 százalék még egy százalékpontos emelkedést jelent.

A teljes népességen belül ugyanakkor nem változtak az erőviszonyok – tette hozzű Nagy Dániel. A táborok közel azonos méretűek, viszont az ellenzéki – különösen a Jobbikhoz húzó – szimpatizánsok aktivitása csökkent.

„Az ellenzéki szavazók jóval kisebb lelkesedéssel rendelkeznek,

és most már nem mennének el annyian szavazni, mint korábban. A Fidesz-szavazók pedig ugyanolyan lelkesek, mint régebben” – hangsúlyozta.

A Jobbik veszített népszerűségéből, az MSZP-Párbeszéd pártszövetség pedig a listás eredmények becslése alapján nem kerülne be a parlamentbe – mondta a kutatási igazgató. A Sneider Tamás pártjára a választópolgárok 18 százaléka szavazna. Mivel az adatfelvétel a Mi Hazánk mozgalom párttá alakulása előtt történt, így az új politikai alakulat esetleges népszerűségnövekedése még nem jelent meg a pártpreferenciában, azonban a Jobbik szimpatizánsainak inaktivizálódásában már szerepet játszhatott – emelte ki Nagy Dániel.

Az MSZP-Párbeszéd listára a biztos szavazók 9 százaléka voksolna, az LMP-re 6, a DK-ra pedig 5 százalék szavazna. A Momentum 4 százaléka, illetve a Kétfarkú Kutya Párt 2 százaléka pedig most sem juttatná be őket a parlamentbe. Nagy Dániel hozzátette: jelenleg a megkérdezettek 32 százaléka nem menne el szavazni, vagy nem mondja meg, kire adná le voksát, ami nagyságrendileg megfelel a tavaszi választás részvételi arányainak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Kilőtt a 4iG, szakadt a Wizz Air

Kilőtt a 4iG, szakadt a Wizz Air

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában napközben elromlott a hangulat, ezt a hangulatromlást pedig a magyar tőzsde sem úszta meg. A reggel közzétett negyedéves számok után még történelmi csúcson, 12 000 forint fölött is volt a Richter, délutánra azonban visszaadta az emelkedést a papír. A 4iG viszont nagyot pattant, miután bejelentették, hogy a Mubadala 4022 forintos áron száll be a cégcsoportba. Amerikából elkeserítő inflációs számok érkeztek, melyek azonnal nyomás alá helyezték a tőzsdéket. Eközben a Wizz Air is nagy esésben van.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×