Infostart.hu
eur:
381.08
usd:
322.1
bux:
128094.69
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. február 19-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Tóth Bertalan: fel kell adni az egyéni érdekeket az önkormányzati választáson

Tóth Bertalan szerint az önkormányzati választásnál fel kell adni az egyéni és pártérdekeket, és helyben kell dönteni a legjobb jelöltek kiválasztásáról. A pártelnök nem látja reális esélyét annak, hogy az MSZP egyedül állítson főpolgármester-jelöltet, arról pedig, hogy együttműködés keretében, például a Párbeszéd társelnökét, Karácsony Gergelyt támogatnák, elmondása alapján még nem tárgyaltak.

Tóth Bertalan, az MSZP hétvégén megválasztott elnöke nem látja reális esélyét annak, hogy az MSZP egyedül állítson főpolgármester-jelöltet, arról pedig, hogy együttműködés keretében, például a Párbeszéd társelnökét, Karácsony Gergelyt támogatnák, elmondása alapján még nem tárgyaltak.

"Még nem beszéltünk arról, hogy egy ilyen együttműködés keretében ki lenne az aki ezt elvállalná, most én az ő nevében hadd ne nyilatkozzak, Szeretnénk nyilván olyan javalatot tenni, akinek győzelmi esélye van, de itt is a budapesti pártszervezetnek kell majd javaslatot tenni az elnökség felé, hogy milyen megállapodást lehet ebben kialakítani” – fogalmazott.

„Nagyon-nagyon fontos lenne Budapesten is és a nagyvárosokban minél több helyen, minél több kerületben sikert elérni”

– tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy megosztva indítanak-e jelölteket a többi ellenzéki párttal a választási körzetekben, tehát koordinálják-e jelöltállításukat az önkormányzati választáson, Tóth Bertalan igennel felelt.

„Szeretném, hogy ha itt most nem az egyéni ambíciók kerülnének előtérbe, de nyilván el kell várni az együttműködő partnerektől is, hogy ott se az egyéni ambíciók legyenek fontosabbak. A 2018-as országgyűlési választásból, azt gondolom, mindenkinek tanulnia kellett, hogy pártérdek, egyéni ambíció Fidesz-kétharmadhoz vezet” – mondta.

Pécsen például az MSZP feltehetőleg beáll Mellár Tamás Mindenki Pécsért elnevezésű civil szervezete mögé – tette hozzá a pártelnök.

„Nem tartom kizártnak, hogy Pécsett majd ez a civil szervezet fog elindulni, melynek a színeiben lesznek majd pártpolitikusok is. Nem csak MSZP-sek, nem csak Párbeszédtől vagy DK-tól, hanem lehet, hogy lesznek benne Jobbikos képviselő-jelöltek” – vélekedett Tóth Bertalan, aki úgy látja, mindenhol azt az utat próbálják megtalálni, amellyel a legesélyesebb a győzelmük.

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van.  Gazdasági események szempontjából az Egyesült Államokból érkező januári feldolgozóipari bmi és az ISM-indexre ajánlott figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×