Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Palkovics László oktatásért felelős államtitkár beszédet mond a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak ünnepélyes átadásán a Pesti Vigadóban 2018. január 8-án.
Nyitókép: Illyés Tibor

Palkovics László szerint kevés az innovációra fordítandó összeg

Bár 2020-ra a kormány már a GDP 1,8 százalékát fordítaná kutatásra és innovációra, a nemrég hivatalba lépett innovációs és technológiai miniszter szerint ez is kevés. Palkovics László az InfoRádió Aréna című műsorának volt vendége.

2010 környékén Magyarország nemzeti össztermékéhez viszonyítva nagyjából 1 százaléknyi forrás jutott kutatás-fejlesztésre, majd ez az arány 2015-re 1,38 százalékra nőtt, 2020-ra a kormány az 1,8 százalékot tűzte ki célul, ám Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában ezzel sem volt elégedett. „Ez a szám sem elég jó. Ha az Európai Unió törekvése az, hogy versenyképes legyen akár Ázsiával akár Észak-Amerikával, 3 százalékot kellene 2020-ra elérnünk” – vélekedett.

Azt, hogy akkor miért nem ez utóbbi a kormány célja, a miniszter az ország teljesítőképességével magyarázta. „Ez egy összetett kérdés, a gazdaság növekedéséhez kell viszonyítani azt, hogy milyen gyorsan tudunk egy sokkal lassabban működő struktúrát fölépíteni” – mondta, hozzátéve: a GDP gyorsabban növekszik, mint a kutatás-fejlesztésre fordított összeg. A miniszter szerint az 1,8 százalékos cél elérhető lesz 2020-ig.

Palkovics László kiemelte:

nem mindegy, hogy a forrásokat milyen arányban biztosítja a központi költségvetés, illetve a vállalati szektor.

Mára Magyarországon uniós ajánlásra a kutatás-fejlesztésre szánt források kétharmadát a vállalati szektor, maradékát pedig az állam biztosítja, de ezt fenn is kell tartani a következő években, úgy, hogy a teljes ráfordítás összege növekedjen. „Itt van jelentősége például annak, hogy hogyan alakítjuk a következő időszakban azokat az ösztönzőket, ahol a vállalatok érdekeltebbek, hogy még magasabb kutatás-fejlesztési színvonalat érjenek el Magyarországon” – emelte ki a miniszter, aki szerint ezen a területen jó irányba halad a gazdaság, főleg a nagyobb, tőkeerősebb, elsősorban külföldi tulajdonú vállalatok.

„De nem haladunk annyira amennyire kellene a magyar tulajdonú vállalatoknál”

– tette hozzá. Az innovációs és technológiai miniszter aláhúzta, hogy saját szellemi termékkel a magyar cégek fenntartható fejlődésüket is biztosíthatnák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×