Infostart.hu
eur:
379.27
usd:
321.73
bux:
131330.15
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Nemzetközi hadgyakorlat Magyarországon

A Magyar Honvédség több alakulata is részt vesz abban a nemzetközi katonai gyakorlatban, amelyet 2018. június 10. és június 22. között, nyolc nemzet részvételével tartanak Magyarországon - közölte a tárca.

A különböző szállító repülőgépek nappali és éjszakai időszakokban egyaránt gyakorlatoznak majd hazánk légterében.

A tervek szerint a repülési feladataikat több esetben a megszokottnál alacsonyabb magasságokon hajtják majd végre, amely manőverek megnövekedett hanghatással járhatnak.

A gyakorlat során a repülőgépek bázisául a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtér szolgál - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A Magyar Honvédség és a résztvevő nemzetek a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszenek, hogy a legkisebb mértékben zavarják az állampolgárok megszokott nyugalmát - tették hozzá.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×