Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje, a párt társelnöke beszédet mond az LMP kampányzáró rendezvényén a Park Inn by Radisson Budapest szállodában 2018. április 6-án.
Nyitókép: Kovács Tamás

Szél Bernadett: az LMP-nek is többet kellett volna tennie a kampányban

Várhatóan csütörtökön vagy pénteken alakul meg az LMP parlamenti frakciója – mondta a párt társelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A párt is dolgozott a vidéki szavazók megnyerésén, de csak a fővárosban és a megyei jogú városokban tudott sikeres lenni – emelte ki Szél Bernadett, aki hozzátette: a kormánypropagandával szemben az ellenzéki pártoknak nem volt elég erőforrása.

Amíg az LMP parlamenti frakciója nem alakul meg, addig nem születnek döntések a személyi kérdésekről – mondta mondta a párt társelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Szél Bernadett elmondta azt is, hogy ki az esélyes a frakcióvezetői posztra: „egy olyan kérés jött felém a frakcióból, hogy én legyek az” – árulta el.

Az LMP társelnöke arról is beszélt, hogy a párton belüli tisztségekről mikor határoz az LMP.

„Technikai lemondás volt, mert hogy előrehozott tisztújítást szerettünk volna”

– mondta a politikus. „Felém kifejezetten azt tolmácsolták, hogy ne álljak fel, tehát ez volt a kérés az irányomba” – tette hozzá.

Szél Bernadett hangsúlyozta, Gémesi György, az Új Kezdet vezetője várhatóan folytatja polgármesteri munkáját Gödöllőn. „Beül, és én úgy tudom, hogy át fogja adni a helyét. Maximálisan az Új Kezdetnek a döntése, mi az LMP-frakcióban tudomásul fogjuk venni a szövetségesünk döntését” – jelentette ki. Az LMP társelnöke hozzátette: Szabó Szabolcs, az Együtt politikusaként egyéni körzetben győztes képviselő felvételére nyitott az LMP frakciója, erről később dönt a párt.

A LMP-nek is többet kellett volna tennie a kampányban ahhoz, hogy a vidék minden pontjára eljussanak a párt üzenetei – mondta Szél Bernadett. „Dolgoztunk rajta,

volt, ahol jól haladtunk, főleg a megyei jogú városokban”

– fogalmazott a párt társelnöke, aki hozzátette: az LMP-nek könnyebb volt ott építkezni, ahol főiskolák, egyetemek voltak. „Az elmúlt időszakban többet kellett volna tennünk azért, hogy a hálózatunk életképesebb legyen” – ismerte el a politikus. Szerinte a Fidesz által kampánytémává tett migrációs kérdésben nem tudták eredményesen cáfolniuk az ellenzéket érintő állításokat.

Szél Bernadett hangsúlyozta, hogy a kormánypropagandával szemben az ellenzéki pártoknak nem volt elég erőforrása.

„Brutális médiatúlsúly van a Fidesz részéről, és annyira kemény lejárató kampány ment az ellenzéki politikusokkal szemben”,

hogy volt, aki azt mondta a társelnöknek, azért nem szavaz az LMP-re, mert úgy tudja, 1 millió migránst hoznának az országba. „Hiába mondom neki, ilyen nem szerepel az LMP terveiben, az emberek elhitték azt, hogy ellenzéki pártok ebben működnek együtt, hogy migránsokat hozzanak be tömegesen” – mondta Szél Bernadett.

Az LMP társelnöke arról is beszélt, hogy milyen szempontok alapján kellene megújulni az ellenzéki pártoknak. „Újfajta politizálásnak kell az alapjait megtalálnunk. A következő időszakban arra kell figyelnünk, hogy az a 2,6 millió ember, aki nem Orbán Viktorra szavazott véletlenül se érezze úgy, hogy az ő szavazata vagy az ő aktivitása, amit a kampány során kifejtett – mert nagyon sokan segítettek nekünk –, az kvázi egy elvesztegetett idő volt” – hangsúlyozta. Szél Bernadett kiemelte, hogy az ellenzéki erőknek hallgatniuk kell a tüntetőkre is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×