Infostart.hu
eur:
381.06
usd:
322.32
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs
Így tanulhatnak meg ingyen netezni a nyugdíjasok

Így tanulhatnak meg ingyen netezni a nyugdíjasok

Elindult az idősügyi infokommunikációs program, amelynek keretében az idén százezer 65 év feletti polgár szerezheti meg a számítógép- és internethasználattal kapcsolatos alapismereteket vagy mélyítheti el tudását tizenkétszer két órás időkeretben. A kormányzati forrásból finanszírozott, 1,2 milliárdos költségvetésű képzésről Deutsch Tamás beszélt az InfoRádióban.

A Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos kiemelte: mindannyiunk életét gyökeresen változtatja meg a digitalizáció, a kormányzat célja pedig az, hogy ebből mindenki minél több előnyt emelhessen át a maga életébe. "Ezt a célt szolgálja minden projekt, úgy az infrastruktúrafejlesztés, mint az internethasználat áfájának csökkentése, amellyel sokkal hozzáférhetőbbé, olcsóbbá vált az internetezés" - mondta Deutsch Tamás.

"Uniós forrásokból több mint 200 ezer, 65 évnél fiatalabb honfitársunk digitális kompetenciaképzésére nyílt már lehetőség. Most pedig ezzel az új programmal, amit hazai költségvetési forrásból 1,2 milliárd forinttal indítottunk, 100 ezer, 65 évnél idősebb ember szerezheti meg vagy mélyítheti el digitális tudását".

Deutsch Tamás azt mondta, arra törekszenek, hogy az idősekkel foglalkozó szervezetek, nyugdíjasklubok, valamint az önkormányzatok szociális szolgáltatásait nyújtó intézmények tájékoztassák az időseket a lehetőségről és arról, hogy az ő településükön hol működik Digitális Jólét Pont. Ilyen egyébként az ország 1400 helyén van már.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
A techcégek miatt estek a tőzsdék

A techcégek miatt estek a tőzsdék

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások, valamint az arany és az ezüst látványos korrekciója befolyásolták a tőzsdei hangulatot kedden. Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában hangulatromlás volt a tőzsdéken, az amerikai tőzsdéken pedig beindult a techszektornál egy eladási hullám, ami végül mínuszba lökte a főbb indexeket. A nemesfémeknél markáns felpattanást láthattunk nap közben, de estére alábbhagyott a lendület. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×