Infostart.hu
eur:
378.59
usd:
321.36
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Erdei Zsolt: a boksz nem verekedés - hetilapszemle

Erdei Zsolt: a boksz nem verekedés - hetilapszemle

A Figyelőnek Erdei Zsolt nyilatkozott, míg a HVG a főváros három egykori főépítészével készített interjút.

Mindent csak szenvedéllyel érdemes csinálni – ezt vallja Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, aki a Figyelőnek adott interjút. Erdei Zsolt a lapnak azt mondta: szeretné ha az emberek megértenék, hogy a boksz nem verekedés, hanem sokkal több.

Úgy véli, a magyar ökölvívóedzők tudását fejleszteni kell, a Testnevelési Egyetemre 13 fiatal jelentkezett képzésre, amelytől sokat várnak. Hozzátette: szükség van nemzetközi edzői tapasztalatokra. Erdei Zsolt arról is beszélt, hogy sok hátrányos helyzetű gyerek választja ezt a sportot, őket felkarolják, nevelik őket. Szerinte ugyanis az ökölvívás kiváló sport arra célra, hogy hátrányos helyzetű fiatalok integrálódását segítse a szociális életbe.

A HVG egy asztalhoz ültette a főváros három egykori főépítészét, akik többek között a túlszabályozásról, építészeti hulladékról és az alkudozó önkormányzatokról is elmondták véleményüket.

Schneller István azt mondta: jó ötletnek tartja a Várbazár megépítését vagy a Kossuth tér megújítását, de előfordult olyan is, hogy a lobbisták ötletrohamának engedve bólintott rá a kormány egy-egy kormányzati negyedre vagy múzeumra. Finta Sándor szerint hiányzik egy stratégiaalkotó, ellenőrző testület Budapestről, amely egyben látná és tervezné, értékelné a fejlesztéseket. Beleznay Éva pedig úgy véli, hogy minden beruházás felértékeli környezetét, és senki nem törődik azzal, hogy mi lesz a szalagvágás után, ki és miből működteti majd a létesítményt, és milyen terhet jelent ez a közösségnek vagy önkormányzatnak.

Címlapról ajánljuk
Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

A bankrendszer „veszélyes üzem”, mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is „joga van” elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×