Infostart.hu
eur:
378.39
usd:
320.94
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Vádat emelt az ügyészség a bőnyi rendőrgyilkos ellen

Vádat emelt az ügyészség a bőnyi rendőrgyilkos ellen

A férfi akár életfogytigtartó börtönbüntetésre is számíthat. Tavaly októberben házkutatásra érkezett két rendőr a vádlott házához, aki engedély nélkül tartott fegyveréből több lövést adott le a nyomozókra. Az egyik rendőr életét vesztette.

A vádirat szerint az elkövető engedély nélküli gépkarabéllyal lőtt a nála házkutatás céljából megjelent nyomozóra – mondta az InfoRádiónak Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője. A fegyverből indított rövid sorozat – tehát három lövés – egyik lövedéke az intézkedő rendőr fejét találta el, aki még a helyszínen életét vesztette. A lövés más személyeket is veszélyeztette – tájékoztatott a helyettes szóvivő.

A helyszínen tartózkodó rendőrök a vádlottra több lövést adtak le, amelyek közül egy meg is sebesítette őt. Az elkövetőt két órával az események után a TEK helyszínre érkező tagjai elfogták. Ezt követően a rendőrség helyszíni szemlét tartott, melynek köszönhetően különböző helyen elrejtett, engedély nélküli fegyvereket és lőszereket talált.

A vádlott vallomást tett, és érdemi védekezést terjesztett elő – hangsúlyozta a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársa. A férfit hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztető emberölés bűntettével, valamint lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntettével bűntettével vádolja a vádhatóság. A vádlott jelenleg előzetes letartóztatásban van, a cselekmény akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×