Infostart.hu
eur:
377.96
usd:
319.73
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Orbán Viktor: Magyarország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása

Magyarország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása, ezért fontos, hogy az itt beruházók ne csak profitot akarjanak előállítani, hanem a legértékesebb "vagyontárgyunkba", a munkások tudásába és képzésébe is befektessenek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson Group beruházásaként létrejövő autóipari SMP (Samvardhana Motherson Peguform) kecskeméti gyárának ünnepélyes megnyitóján.

A rendezvényen részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, és Rahul Chhabra, az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövete is.

A kormányfő kiemelte: köszönet illeti a cégvezetőt és családját, hiszen egy duális képzés finanszírozásában is részt vesznek. Így segítenek, hogy olyan középiskolák és egyetemi tanszékek működjenek, amelyek versenyképes tudást adnak a fiataloknak, hiszen mint mondta: "nem egyszerűen csak most akarunk jók lenni, hanem a jövőt is meg akarjuk nyerni".

A miniszterelnök hangsúlyozta: 2017. január elseje óta a kecskemétivel együtt 32 új, nagy méretű üzemet adtak át Magyarországon. A beruházások értéke az elmúlt tíz és fél hónapban meghaladta az 511 milliárd forintot. A magyar kormány ezekhez több mint 47 milliárd forinttal járult hozzá. Az SMP Kecskemét gyárának megvalósulásához pedig 7,7 milliárd forintot tett hozzá a magyar költségvetés.

A kormányfő beszélt arról, hogy a magyarokat időnként régi vágásúnak tartják Európában, aminek szerinte az egyik oka az, hogy a magyar kormánynak továbbra is a család a legfontosabb érték. Mi magyarok hiszünk abban, hogy azok a családok, amelyek összetartanak, és élükön erős, határozott családfők állnak, kiemelkedő teljesítményre képesek - mondta. Orbán Viktor kiemelte: az indiai vállalatcsoport éppen egy ilyen családot képvisel. Példájuk mutatja, hogy "a család egyáltalán nem ment ki a divatból, sőt nem ellentéte a sikernek, hanem könnyen lehet, hogy éppen a hozzá vezető út" - tette hozzá.

Emlékeztetett: a családnak nem ez az első magyarországi beruházása, hiszen már termelnek Mosonszolnokon és Mosonmagyaróváron is.

A miniszterelnök beszédében úgy fogalmazott, ezek a beruházások mind azt bizonyítják, hogy a keleti nyitás egy reálpolitika, mert észre kell vennünk, hogy "Ázsia, az ott felemelkedő országok fontos szereplői lesznek az európai gazdaságnak, és lehetnek a magyar gazdaságnak is", amennyiben megfelelő a befektetési politikánk. Egy új realitás köszönt rá Európára - mutatott rá.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×