Infostart.hu
eur:
380.35
usd:
322.42
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Bírálta az Orbán-kormányt két volt minisztere

Martonyi János egykori külügyminiszter és Stumpf István alkotmánybíró, volt kancelláriaminiszter az Orbán-kormány Európa-politikáját, illetve az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítését kérte számon egy budapesti konferencián - számol be a Hír TV.

Orbán Viktor legutóbb Beata Szydlo lengyel kormányfővel közös sajtótájékoztatóján vázolta az Európa jövőjére vonatkozó álláspontját. A magyar miniszterelnök már többször megfogalmazta az erős nemzetállamok szükségességét, korábban pedig az etnikai homogenitás megőrzésének fontosságáról is beszélt.

Az Orbán-kormány korábbi külügyminisztere egy budapesti konferencián úgy fogalmazott: a homogén nemzetállamok koncepciója sajátos magyar elképzelés.

„Ezzel az álláspontommal nem leszek túlságosan sikeres. Úgy érzem, hogy természetesen ha a nemzetek Európájáról van szó, akkor azzal egyetértek. Nem igazán értek egyet a homogén nemzetállamok kategóriájával, döntően azért, mert ebbe a homogén nemzetállami szupremácia koncepciójába nem igazán tudom elhelyezni a három-négymillió magyar honfitársamat, a magyar nemzetnek a részeit” – fejtette ki Martonyi János.

A Hír TV arról is beszámolt, hogy az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, a jelenleg alkotmánybíróként dolgozó Stumpf István ugyanezen a rendezvényen az alkotmányosság helyreállítása mellett érvelt.

„Szerintem ma már egyre kevésbé indokolt az, hogy a magyar alkotmányosság testén legyen egy ilyen nyílt seb, amit a gazdasági alkotmányossági kompetenciák felfüggesztése vagy korlátozása jelent. Ugye a magyar Alkotmánybíróság a központi költségvetés végrehajtása, központi adónemek, helyi adók központi feltételei, illetékek, járulékok, vámok tekintetében csak meghatározott feltételek esetén indíthat el vizsgálódást. Szerintem az alkotmányosság teljes spektrumának a helyreállítása ma már, öt évvel az új alaptörvény életbe lépése után indokolt lehet” – mondta az egykori miniszter.

Az alkotmánybíró szerint a testület szerepe, hogy tükröt tartson a kormány és az államigazgatás elé, és megmutassa azokat a határokat, amelyeket nem léphet át a hatalom.

„Amiatt alkotmánybíróként mindenképpen aggályaim vannak, hogy ha rövid távú politikai érdekek, cselekvőképességi vagy döntéshozatali kényszerek miatt átlépünk néhány olyan fundamentális, alkotmányos értéket, például a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát, akkor hosszú távon lehetetlenítjük el a mindenkori kormányzatoknak a mozgásterét. Tehát én azok közé tartozom, akik tisztában vannak a kormányzati lépések szükségességével és gyors cselekvőképességével, de mindezt az alkotmányos keretek tiszteletben tartásával kell tenni” – jelentette ki Stumpf István.

Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Tisztítótűz söpör végig a tőzsdéken

Tisztítótűz söpör végig a tőzsdéken

Világszerte kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak a befektetők, az elmúlt órákban nagy esés volt a részvény-, nyersanyag- és kriptopiacokon is. Sok esetben olyan zuhanásokat látunk, amikre évek vagy évtizedek óta nem volt példa. Az esés már múlt héten is masszív volt, de az elmúlt napokban gyorsult be, amiben benne van egy likviditási válság, amiben tömegesen zárnak vagy kényszerlikvidálnak tőkeáttételes pozíciókat, de a technológiai szektor kilátásaival, és főként a mesterséges intelligencia beruházások megtérülésével kapcsolatos félelmek is nyomás alatt tartják a piacokat, félelem van a dollárerősödéssel és az amerikai monetáris politika szigorításával kapcsolat is, de vártnál rosszabb vállalati gyorsjelentések is rontják a hangulatot. Közben fontos technikai szintek törtek, zuhant a bitcoin, az ezüst, és nem kímélték a korábban a ralit vezető nagy cégek részvényeit, nagyot esett a Microsoft, az Amazon, az Oracle vagy a Palantir is. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×