Infostart.hu
eur:
375.24
usd:
317.92
bux:
127391.41
2026. február 26. csütörtök Edina

Az LMP talált 2300 milliárd forintot

Orbán Viktor kormányfő kijelentésére reagálva, miszerint a magánegészségügy egyre több feladatot vállal át az államtól, Szél Bernadett pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a közegészségügy működtetése az állam feladata, "ez az egyetlen lehetséges megoldás".

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a Fidesz vezette kormány alatt fizetős lett az egészségügyi ellátás, a magyar emberek költenek erre a legtöbbet a pénzükből a közép-európai régióban. Úgy vélte ugyanakkor: a magánegészségügy nem fogja kiváltani a közegészségügyet, és nem is szabad, hogy kiváltsa, "jól működő közegészségügyre van szükség".

Az LMP miniszterelnök-jelöltje azt is mondta: az egészségügy átalakításához két dolog kell, bátorság és pénz.

Pártjának ehhez a bátorsága megvan, a javaslataikat folyamatosan teszik le a kormány elé,

2300 milliárd forint megtakarítást szorgalmaztak a mostani "hivalkodó és fölösleges kiadásokból" erre a célra.

Azt is elmondta: szándékaik szerint szerte az országban olyan háziorvosi praxisokat hoznának létre, amelyek orvosai képesek lennének arra, hogy idejekorán felismérjék a különböző betegségeket, és idejében segítsenek a rászorultakon.

Hozzátette: jelenleg az a helyzet, hogy "hagyják az embereket, hogy egyre betegebbé váljanak", az LMP pedig abban segítene, hogy hogy helyben, minél hamarabb kezelést kapjanak.

Mint mondta: a nemzeti konzultáció helyett alapvető dolgokat, így az egészségügy helyzetét kellene rendbe tenni.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×