Az 1980-as évekre nyilvánvalóvá vált a Kádár-rendszer gazdasági, társadalmi, politikai válsága, amit a párt- és állami vezetés a Szovjetunió irányváltása, a gorbacsovi peresztrojka és glasznoszty közepette már nem volt képes kezelni, de a csőd nyílt beismerését sem vállalta. A kiutat kereső, különböző irányzatú csoportosulások, amelyek között akadtak baloldali reformértelmiségiek, reformközgazdászok, demokratikus és népi-nemzeti ellenzékiek egyaránt, 1985 nyarán rendezték meg első jelentős illegális összejövetelüket, de a monori találkozón nem született közös cselekvési program. A jogállamiság és a demokratizálódás átfogó programját a Beszélő szamizdat folyóirat szerkesztői (Kis János, Kőszeg Ferenc, Solt Ottilia) készítették el és tették közzé 1987 júniusában Társadalmi szerződés címmel. Ebben "a párturalom alkotmányos korlátozását, szuverén törvényhozást, felelős kormányt" javasolták, és megfogalmazták, hogy a hatalmon lévő pártvezetés nem alkalmas a demokratikus átalakítás irányítására.

Néhány hónap múlva, 1987. szeptember 27-én a népi-nemzeti ellenzék szervezett tanácskozást A magyarság esélyei címmel Lezsák Sándor író, tanár lakiteleki kertjében. Az összejövetelen több mint 180, "a nemzeti sorskérdések iránt fogékony" értelmiségi vett részt, akik közül a magukat nép-nemzetinek vagy plebejus demokratának vallók voltak többségben, de megjelentek az állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) reformerei is. Ott volt többek között Áder János, Balczó András, Bihari Mihály, Bozóki András, Csengey Dénes, Gombár Csaba, Jeszenszky Géza, Konrád György (a demokratikus ellenzék egyedüli képviselőjeként), Kósa Ferenc, Lengyel László, Pomogáts Béla, Pozsgay Imre, Püski Sándor és Szabad György. A bevezető előadást Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront akkori főtitkára, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a párt reformszárnyának egyik vezéralakja tartotta, jelenléte részben legalizálta a hatalom számára egyébként nemkívánatos összejövetelt.

Az előadások a magyarság súlyos erkölcsi és gazdasági válságából kivezető út kereséséről, a reformok szükségességéről szóltak, és a legszélesebb társadalmi összefogás kialakítását tűzték ki célul. Megfogalmazódott, hogy a diktatórikus szocializmus zsákutca, követelték a pluralizmust, áttételesen az egypártrendszert felváltó többpártrendszert.

A hivatalos média nem tudósított az eseményről, a nyilvánosság csak másfél hónappal később, a Magyar Nemzet 1987. november 14-i számából, a Pozsgay Imrével készített interjúból értesült róla. A cikkben szó szerint közölték a tanácskozás végén elfogadott Lakiteleki nyilatkozatot, amelyben a résztvevők kimondták: a magyarság súlyos gazdasági, társadalmi és erkölcsi válságba került, ezért kiútkeresésre, társadalmi párbeszédre van szükség. Sürgették a progresszív társadalmi erők összefogását, a sajtószabadságot, az önálló és független nézetek, programok kifejtésére alkalmas keretek megteremtését. A nyilatkozatban - a hatalommal folytatandó, sokoldalú nézeteknek teret adó társadalmi párbeszéd keretéül - egy magyar demokrata fórum megalakítását javasolták. (A tanácskozás teljes és hiteles jegyzőkönyve 1991-ben jelent meg először.)

A Lakiteleki nyilatkozatot Bíró Zoltán, Csengey Dénes, Csoóri Sándor, Csurka István, Joó Rudolf, Fekete Gyula, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba és Lezsák Sándor írta alá. Ezzel útjára indították a rendszerváltás első legálisnak tekinthető független társadalmi szervezetét, szellemi-politikai mozgalmát, melynek hivatalos zászlóbontására 1988. szeptember 3-án, a második lakiteleki találkozón került sor.

Az első lakiteleki találkozót további nyilvános fórumok követték többek között a budapesti Jurta Színházban, majd az ország más pontjain is, ezeken bővült a demokrata fórummal rokonszenvezők köre. Az állampárt eltiltotta tagjait a rendezvényekről, a tilalmat megszegőket kizárta soraiból, a szerveződő mozgalom létezéséről nem akart tudomást venni.

A politikai légkör szabadabbá válásával az MDF gyors növekedésnek indult, megkezdődött országos hálózatának kiépítése, majd 1989 júniusában párttá alakult. Az MDF küldöttei jelentős szerepet játszottak az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, valamint az MSZMP-vel folytatott politikai egyeztető tárgyalásokon. Az 1990 tavaszán megrendezett első szabad választásokon az MDF magabiztos győzelmet aratott, a voksok 24,73 százalékával 164 mandátumot, a parlamenti helyek 42,5 százalékát szerezte meg. 1990. május 23-án Antall József pártelnök alakíthatott kormányt, koalícióban a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párttal (FKGP), valamint a Kereszténydemokrata Néppárttal (KDNP).