Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Lecserélik a parkolójegyeket a Ferencvárosban

A sajtóhírekkel ellentétben a IX. kerületi parkolóautomaták a törvényeknek megfelelő nyugtákat adnak a járművezetőknek - hangsúlyozta a Ferencvárosi Városi Vagyonkezelő és Városfejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A Ferencvárosi Városi Vagyonkezelő és Városfejlesztő Zrt. cáfolta Baranyi Krisztinának, az Együtt kerületi képviselőjének az állításait arról, hogy a parkolójegy egyenlő lenne a nyugtával, valamint azt is, hogy a parkolójegyek összesítése alapján számolna el az önkormányzat a bedobott pénzzel.

Az áfatörvény alapján a parkolóautomaták, illetve azok a szolgáltatók, amelyek az automatákat üzemeltetik, a törvény fő szabálya alól kivételt képeznek, vagyis nem kötelesek nyugtát kibocsátani – mondta Martos Dániel vezérigazgató-helyettes. Kiemelte, a szabályozás annyit mond, hogy ha nem is nyugta a parkolójegy, de annak bemutatásával a parkolás üzemeltetőjének és az önkormányzatnak kötelessége számlát kibocsátani. Az elmúlt hét évben ez a rendszer működött a kerületben – tette hozzá.

A parkolójegyek összesítéséről azt mondta, hogy egypéldányos szalagokról van szó, vagyis nincs másodpéldány, így a hónap végén az automatába bedobott pénz alapján összesítenek és számolnak el.

Martos Dániel szerint nem elengedhetetlen feltétel, hogy a jegyen a sorszám is szerepeljen, az csak az azonosítást segíti, de enélkül is elvégezhető. Az önkormányzatot anyagi kár a sorszám hiánya miatt nem érte, a parkolásüzemeltető által foglalkoztatott alvállalkozó jogsértést nem követett el – tette hozzá.

A vezérigazgató-helyettes kiemelte: az előre nyomtatott sorszámot tartalmazó szalagok lecseréléséről már intézkedtek az érintett automatákban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×