Infostart.hu
eur:
379.59
usd:
322
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Iskolafejlesztési program indul

Új, átfogó iskolafejlesztési program indul: 81,2 milliárd forintos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.

Balog Zoltán kifejtette: az érintett intézményekben közel 200 ezer diák tanul. A programba bevont 527 iskolából

436 általános iskolát és középfokú intézményt felújítanak, 91 esetben bővítések történnek.

A munkák során új, korszerűen felszerelt tantermeket alakítanak ki, megújulnak a nyelvi képzési helyszínek, informatikai eszközök érkeznek - közölte a tárca vezetője. Balog Zoltán jelezte: emellett a nagy digitális fejlesztési programba is bevonják az oktatási intézményeket, az informatikai elérést erősítik.

A miniszter kiemelte: a fejlesztések ott valósulhatnak meg, ahol arra a legnagyobb szükség van, 292 település hátrányos helyzetű járásban található.

Az iskolák állami intézmények, a Klebelsberg Központ fenntartásában vannak. Összegzése szerint ilyen nagy volumenű iskolafejlesztési program az elmúlt harminc évben nem volt. A fejlesztések a nemzeti költségvetés és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében valósulnak meg. Több tízmilliárdos forrásból már kihirdetett pályázatok alapján zajlik az egyházi iskolák fejlesztése is - jegyezte meg.

Balog Zoltán kitért arra is: 2010 óta már több mint 500 iskola újult meg 38,2 milliárdos forrásból. Hozzátette: a tanterem, tornaterem, tanuszoda fejlesztési program keretében három új intézményt adnak át a jövő héten Fertődön, Geszten és Izsákon.

Kiemelte: az iskolakezdéshez a feltételek biztosításában most augusztus végén sokkal jobban állnak mint az előző években. Általános, strukturális probléma nincs - mutatott rá.

Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár kiemelte: hétfőn elkezdődnek a kiértesítések, amelyek néhány napot vesznek maximum igénybe. Az Emmi felületeire kikerülnek a nyertes intézményeket tartalmazó részletes listák.

Az EFOP 270 milliárdos keretéből most 81,2 milliárdról született döntés - jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy az Oktatási Hivatal szervezésében zajlanak a megyei tanévnyitók, amelyeken számot adnak a helyi fejlesztésekről.

Kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta: a térségi iskolahálózat központjai ügyében még nem született döntés, számos esetben a mostani programok ilyen fejlesztések is, de nem csak erre koncentráltak. Balog Zoltán jelezte: három éven belül lezárulnak a felújítások.

Veres András püspök lombikprogramot érintő szavaira azt mondta: a kormány szélesíti a lombikprogram támogatását, mivel az a meddő pároknak lehetőséget nyújthat a gyermekvállalásra.

Kell ugyanakkor gondolni a be nem ültetett embriók sorsára is. Célunk egy olyan szabályozás kialakítása, amely a lehető legtöbb párnak adja meg a gyermekvállalás lehetőségét, egyúttal a leginkább tartja szem előtt az élet védelmének alkotmányos elvét - közölte.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×