Orbán Viktor azt mondta: a kormány álláspontja, hogy a felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincseinknek, a "családi ezüstnek" Magyarországon van a helye.

"Kötelességünket teljesítettük és visszaszereztük"

- mondta a miniszterelnök.

Az első hét kincs őrzési jogáért 2014-ben 15 millió eurót fizetett a magyar állam.

A Seuso-kincs nevű római-kori ezüst leletegyüttes a kutatók szerint az időszámításunk szerinti IV. század második feléből származik. A 15, rendkívül mívesen megmunkált, zömében aranyozott díszítésű ezüstedény együttese az egyik legjelentősebb késő-ókori műkincsnek számít.

A kincs nevét a több mint másfél ezer évvel ezelőtt élt tulajdonosáról, Seusóról, egy magas rangú római tisztségviselőről kapta, aki a mai Polgárdi területén élt és aki vagy akinek örökösei minden bizonnyal valamelyik pannóniai katonai betörés alkalmával rejtették el a kincseket a 4. század végén vagy az 5. század elején.

A kincs a Krisztus utáni 4. században készült, nagyméretű,

összesen 14, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből, valamint az ezeket rejtő rézüstből áll.

Összességében valószínűleg 248 tárgyról lehet szó. Az ismert tárgyak összsúlya 65,5 kilogramm, anyaguk szokatlanul nagytisztaságú ezüst.

Kalandos út

Több bizonyíték szól a lelet magyarországi eredete mellett. A legnagyobb ismert tálon az első tulajdonos neve és a Balaton egykori latin neve olvasható. Nyomós érv, hogy egy 1878-ban Polgárdi területén előkerült, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött ezüst négylábú állványnak (quadripus) és a Seuso-kincs egyik darabjának mintája, mérete olyan fokú egyezést mutat, hogy feltehető: azonos mester készítette őket, a két lelet összetartozik, és együtt rejtették el őket. A talajtani vizsgálatok is nagy hasonlóságot mutatnak, az egyik esetben "gyakorlatilag azonos" a Polgárdi környékén talált földminta és az egyik tálról származó agyagminta. A kincset rejtő fémüst is olyan technikával készült, amelyet akkoriban csak Pannóniában, főként a Balaton térségében alkalmaztak. Szabadbattyán határában, Polgárdi közelében hatalmas római kori villát tártak fel, amely vélhetően Seuso vagy egy hasonlóan gazdag úr tulajdona lehetett. Feltételezések szerint Seuso valamelyik barbár betörés idején rejthette el kincseit. Erre valószínűleg a 4. század végén, az 5. század elején kerülhetett sor - az Angliában faszénmaradványokon végzett kormeghatározás felső határa Kr.u. 380, de belefér a 4. század vége és az 5. század eleje is.

A kalandos sorsú lelet eredetéről hivatalosan semmit sem lehet tudni. Valószínűsíthető, hogy az 1970-es években kutatta föl Polgárdi környékén Sümegh József, aki hivatalos bejelentést nem tett. Sümeghet 1980. december 14-én felakasztva találták egy Polgárdi közelében lévő romos, földbe vájt kunyhóban, ahol egy sebtében betemetett, nagyméretű tárgyak elrejtésére alkalmas üreget is felfedeztek. A hivatalos vizsgálat öngyilkosságot állapított meg, de ezt sokan vitatták. 2003-ban egy Pápán raboskodó férfi, Lelkes József azt nyilatkozta egy bulvárlapnak, hogy a kincseket Sümeghgel együtt ő ásta ki a Polgárdi melletti bányában, a két nagy üstbe rejtett negyvendarabos leletet eladogatták. Lelkes állítása szerint három barátja is, aki ismerte a titkot, furcsa körülmények között halt meg.

A lelet vélhetőleg közvetítők útján, a nyolcvanas években került a nyugat-európai műkincspiacra. A tizennégy ismert darabot 1980 és 1987 között vásárolta meg befektetési céllal egy Lord Northampton vezette angol befektetési társaság. A kollekciót a Getty Múzeumnak akarták eladni, majd 40 millió fontért árverésre bocsátották, az ügylet azonban meghiúsult, mert a tárgyak libanoni eredetét tanúsító papírok hamisítványnak bizonyultak.

A magyar kormány 1991-ben bejelentette igényét a kincsre, miként Libanon és Horvátország is. Libanon a tárgyalás kezdete előtt elállt követelésétől, Magyarország és Horvátország pedig elvesztette a pert: az 1993-ban New Yorkban hozott ítélet szerint egyik ország sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy területén találták meg a leleteket. Az obskurus származású ezüstedények a lord birtokában maradtak, ugyanakkor a legális nemzetközi műkincspiacon gyakorlatilag eladhatatlanná váltak. A brit tulajdonos 2006-ban bejelentette, hogy eladná a kincseket, amelyet nem nyilvános kiállításon be is mutattak.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium levélben tiltakozott, közölve, hogy a magyar jogszabályok értelmében a kincsek a magyar állam tulajdonát képezik, a magyar állam tulajdoni igényét továbbra is fenntartja és ezzel kapcsolatban minden lehetséges jogi lépést megtesz, ezek után a kincset nem sikerült értékesíteni.

2012 augusztusában Zelnik István műgyűjtő felajánlotta, hogy megvásárolná az ezüstkincs-együttest és végrendeletében Magyarországra hagyná azt, ha az állam vállalná, hogy ideiglenesen lemond követeléséről és nem kobozza el. Az ajánlatot a kulturális tárca visszautasította.

2014. március 26-án Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: Magyarország 15 millió euróért (mintegy 4,5 milliárd forintért) visszaszerezte és hazaszállította a Seuso-kincs hét darabját: a vadász-, azaz a Seuso-tálat és a geometrikus tálat, a két geometrikus kancsót, a kézmosó tálat, az illatszeres dobozt és a Dionysos-kancsót, továbbá a kincs 1500 évvel ezelőtti elrejtéséhez használt, rézből készült üstöt.

A most hazatért hét műtárgy az Achilleus és a Meleagros tál, az állatalakokkal díszített kancsó, az amphora, a Hippolytos-kancsó és a két, díszítésében a Hippolytos-kancsóéval rokon vödör.