Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Pácban a hallgatók: leértékelték az ELTE mesterdiplomáját

Nehéz helyzetbe került mintegy 70, Magyarországon végzett, klinikai pszichológusnak készülő norvég fiatal, és egyelőre nem látszik, hogyan fog megoldódni kálváriájuk - számolt be a Magyar Nemzet.

Olyan norvég fiatalok kerültek bajba, akik Budapesten, az ELTE PPK Klinikai és egészségpszichológia szakirányon szereztek tavaly mesterdiplomát - ismertette a Magyar Nemzet.A lap beszámolója szerint a diákok hazatértük után kellemetlen meglepetésben részesültek: Norvégiában időközben devalválódott a szóban forgó diploma.

A Norvég Egészségügyi Igazgatóság ugyanis külső jelzések nyomán 2016 tavaszán tájékoztatást kért, pontosan mire jogosítja fel az adott végzettség Magyarországon a hallgatókat, a kapott válaszok alapján pedig drasztikus lépésre szánták el magukat.

– Eredetileg a norvég hatóságok azt feltételezték, hogy az ELTE PPK Klinikai és egészségpszichológia szakirány elvégzése feljogosítja a diákokat arra, hogy Magyarországon klinikai pszichológusként praktizáljanak védett címmel. 2016 tavaszán azonban a magyar kormánytól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ez nincs így. Ennek következtében kénytelenek vagyunk a szóban forgó diplomásokat másképp, az eddigieknél szigorúbb szabályozásnak alávetni – tájékoztatta la Magyar Nemzetet Anne Farseth, az igazgatóság osztályvezetője.

A lap tudomása szerint a mostani változtatás lényege, hogy míg korábban a szóban forgó ELTE-diploma birtokában (bár a képzési különbségek áthidalása érdekében egy év kötelező gyakorlatot pluszban eddig is el kellett végezniük) megkapták az érintettek Norvégiában a működési engedélyt, tavaly óta viszont már nincs így.

A döntést az ELTE részéről értetlenség, a diákok részéről pedig jelentős felháborodás fogadta, de még a norvég szakmai berkeken belül is akadtak, akik az eljárást kritizálták.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×