Infostart.hu
eur:
379.3
usd:
321.44
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Máris kirúgták az MSZP új kommunikációs igazgatóját

Rekordgyorsasággal bontotta fel a Kerényi Györggyel kötött, csaknem milliós fizetést is tartalmazó szerződését az MSZP-frakció - írja a Magyar Idők. A lap szerint a nemrég kinevezett kommunikációs igazgatótól megvonták a parlamenti belépőt is.

Havi 1,1 millió forintos "sztárgázsiban" állapodott meg az MSZP nemrég megbízott kommunikációs igazgatója Botka László bizalmasa, Kerényi György. Ebből az összegből a szocialista frakció 800 ezer, a párt 300 ezret biztosított volna - olvasható a Magyar Idők cikkében.

Az egyezség azonban tiszavirág-életűnek bizonyult, mert a frakcióban és az országos elnökségben is

kiverte a biztosítékot

a Czeglédy Csaba őrizetbe vételét követő kommunikáció.

Miután a párt szombathelyi frakcióvezetőjét nyolc társával együtt hárommilliárd forintos költségvetési csalással meggyanúsították, Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje közölte, hogy a párt etikai bizottságával vizsgáltatja az ügyet, illetve felfüggeszti politikustársuk ügyvédi irodájával kötött keretszerződésüket. A szocialisták többsége szerint a szolidaritásukat kellett volna hangsúlyozni. Kerényi György szerződésének felmondásához hozzájárult Tóth Bertalan frakcióvezetővel való inkorrekt viszonya is, ezért a képviselőcsoport

csütörtökön felmondta a megállapodást, sőt parlamenti belépőjét is visszavonta.

A Magyar Idők úgy tudja, a szocialisták rossz szemmel nézik, hogy Botka bizalmi körébe került Ruff Bálint, úgy vélik, az SZDSZ egykori kabinetfőnöke aknamunkát végez, a célja a párt és Botka szembeállítása.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tudják, mit kell tenniük a kulcspillanatokban azért, hogy a végén győzelmet ünnepelhessenek.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×