Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Másképp járnak a BKK-járatok szombaton

Avató ünnepség miatt változik a Dózsa György utat is érintő egyes tömegközlekedési járatok menetrendje szombaton Budapesten.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a rendezvény miatt reggel 7 és délelőtt fél 12 között lezárják a közúti forgalom elől a Hősök terét, az Andrássy utat a Bajza utca és a Dózsa György út között, az Olof Palme sétányt a Zichy Mihály út és a Hősök tere között, a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között, valamint a Kós Károly sétányt.

A forgalomkorlátozás miatt terelt útvonalon közlekedik a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as és a 105-ös autóbusz, valamint a 75-ös trolibusz.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×