Infostart.hu
eur:
378.55
usd:
321.27
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Kövér László: elképzelhető, hogy rendkívüli ülést tart a parlament

Kövér László: elképzelhető, hogy rendkívüli ülést tart a parlament

Nem adják fel az átlátható kampánytevékenység érdekében javasolt törvénymódosítást a kormánypártok - jelentette ki az országgyűlés elnöke. Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a képviselőcsoport megpróbálja összegyűjteni az ehhez szükséges kétharmados támogatást.

Kövér László úgy fogalmazott: ha a köztársasági elnök újra tárgyalásra visszaküldi a törvényt és a frakciók kezdeményezik, akkor elképzelhető, hogy rendkívüli ülést tart a parlament.

A házelnök az idén elfogadott fontos jogszabályok között említette a költségvetési törvényt, amelyből kiderül, mennyit kapnak jövőre a családok és milyen fejlesztések lesznek a különböző ágazatokban.

Ugyanilyen jelentősnek nevezte a határvédelem kiépítéséről szóló jogszabályt is, amely a legsúlyosabb európai problémára adott választ.

Mint mondta: a költségvetési törvény elfogadása egy-egy év legfontosabb jogszabálya, hiszen ez határozza meg a következő év pénzügyi kereteit. Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában megjegyezte: ebből derül ki, mennyit kapnak a családok, milyen fejlesztések lesznek a különböző ágazatokban.

A plakáttörvénnyel összefüggésben megjegyezte: a cél, hogy megakadályozza egy-egy párt lekötelezettségét valamely gazdasági érdekcsoport felé.

Címlapról ajánljuk
Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

A bankrendszer „veszélyes üzem”, mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is „joga van” elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×