Infostart.hu
eur:
379.43
usd:
322.19
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás
Ilyen még nem volt: érzékenyítő képzés

Ilyen még nem volt: érzékenyítő képzés

Kötelező képzésen vesznek részt a családjoggal foglalkozó bírák, akik havonta egyszer a szakmai mellett érzékenyítő képzésekkel is frissítik és tágítják a tudásukat. A komplex családjogi képzésben nemcsak tapasztalt családjogi kúriai bírók és elsőfokú bírók tartanak előadásokat, hanem pszichológusok és gyermekjogi szakértők is – mondta az InfoRádió Paragrafus című jogi magazinműsorában Várai-Jeges Adrienn, az Országos Bírósági Hivatal Igazgatási Osztályára beosztott családjogi bíró.

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének stratégiai célja a bírák képzése – hangsúlyozta Várai-Jeges Adrienn.

A családjogi bírák képzése 2015 előtt is hangsúlyos volt: a Magyar Igazságügyi Akadémián számos gyermekközpontú igazságszolgáltatással, családjoggal, nemzetközi családjoggal kapcsolatos központi képzés volt, ami mellett régiós, helyi képzések is voltak az ország különböző pontjain.

A képzés 2015-ben még nagyobb hangsúlyt kapott, ugyanis ebben az évben elindult a Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás országos program keretében a családjogi bírák kötelező képzése, ami a főváros területén lévő családjogi bírákat érintette – ismertette a családjogi bíró.

Hozzátette:

ez volt az első kötelező képzés, amin minden olyan bírónak, aki Budapesten családjogot tárgyal, kötelező volt részt vennie.

A program 2015 februárjában indult, és az eredeti tervek szerint decemberben ért volna véget. A családjogi bírák azt kérték, hogy folytatódjon a program, így az a Fővárosi Törvényszéken 2016 áprilisában fejeződött be.

Ilyen még nem volt: érzékenyítő képzés

Elmondta, hogy a pilot program keretében havonta egyszer, általában hétfői napokon 9-től 12 óráig tartott a képzés, mivel ekkor nem tárgyalnak a bírák.

„Igyekeztünk nagyon sok szakmai témát bevinni ebbe a képzésbe:

szó volt a házasságfelbontásról, a szülői felügyeletről, a nemzetközi családjogról, a gondnoksággal kapcsolatos perekről és közeli hozzátartozók közötti távoltartásról”

- sorolta Várai-Jeges Adrienn.

„De nemcsak a szakmai részre koncentráltunk, hanem az érzékenyítő képzésekre is: a gyermekek meghallgatására, a tárgyalótermi konfliktuskezelésre, a családon belüli vagy a partnerkapcsolati erőszak felismerésére, kezelésére” - emelte ki az Országos Bírósági Hivatal Igazgatási Osztályára beosztott családjogi bíró.

„Próbáltunk egy nagyon komplex családjogi képzést szervezni, ezért nemcsak tapasztalt családjogi kúriai bírók és elsőfokú bírók tartottak előadásokat, hanem

meghívtunk pszichológus és gyermekjogi szakértőket is”

– részletezte Várai-Jeges Adrienn.

A témáról bővebben az InfoRádió Paragrafus című jogi magazinműsorában hallhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×