Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Vesztett a NAV a magyar milliárdos ellen

Nem emelt vádat, és megszüntette a nyomozást a IX. kerületi ügyészség Gattyán György milliárdos vállalkozó költségvetési csalás miatt indult ügyében – értesült a Magyar Nemzet.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint azért szüntették meg a nyomozást, mert a bűncselekmény elkövetése nem volt kétséget kizáróan megállapítható. Korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vádemelést javasolt az ügyben az ügyészségnek. A Docler cégcsoporthoz köthető eljárásban hat személyt gyanúsítottak meg. Köztük volt Gattyán György is, aki egy korábban szintén költségvetési csalás miatt indult eljárásnak továbbra is érintettje.

A NAV és az egyik leggazdagabb magyar üzletember között 2012 óta húzódik adójogi vita - írja a napilap. A gyanú szerint  az internetes felnőtt-tartalom-szolgáltatás után az adó nem a magyar, hanem a portugál költségvetésbe folyik be, és a NAV szerint kijátszották a magyar adójogszabályokat. Az adóhivatal ezért csillagászati bírságot rótt ki, valamint zár alá vette a vállalatcsoport vagyonát.  Az ügyben továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik a csaknem öt éve zajló nyomozás.

Címlapról ajánljuk
Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. Norris mögött a négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a vb-pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes fiatal olasz pilótája állhatott fel. Antonelli így 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×