Infostart.hu
eur:
379.41
usd:
322.14
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Politikai utasítások miatt is drágulhatott a metróprojekt

A 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport vezetője szerint amellett, hogy a beruházás korrupciógyanús és szabálytalan szerződésekkel volt tele, politikai utasítások nyomán olyan technikai és lebonyolítási hibákat is elkövettek, amelyek óriási költségnövekedést okoztak.

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), Csepel polgármestere azután beszélt erről, hogy a munkacsoport hétfőn a BKV 2002 és 2006 közötti igazgatósági tagjai közül többet meghallgatott.

A meghívott tizenkét volt igazgatósági tag közül heten jelentek meg az ülésen.

Garadnai András arról beszélt, hogy az igazgatóság több mint nyolcvanszor foglalkozott a 4-es metróval 1997 és 2007 között, és semmiféle nyomás nem nehezedett rájuk a főváros részéről, minden döntésük szakmai volt, nem politikai. Ugyanakkor közölte azt is, hogy emlékezete szerint a főváros nyomására az ellenőrző mérnöki szerepet egy ideig a BKV felügyelőbizottsága látta el.

Elmondta továbbá, hogy az igazgatóságnak csak a tízmilliárd forintot elérő vagy az azt meghaladó, a 4-es metróhoz kapcsolódó tenderek esetében volt döntési kompetenciája. Ezen érték alatti szerződéseket a BKV menedzsmentje hagyta jóvá.

Derzsi András arról beszélt, hogy egy 2004-es vizsgálat szerint törvénytelenség nem történt, a többletköltségek műszakilag indokoltak voltak, ugyanakkor ezeknek az elszámolása és a döntési kompetenciák nem voltak rendben. Úgy emlékezett, hogy 2005 januárjától lépett életbe a fentebb említett tízmilliárdos értékhatár.

Szólt arról is, hogy az OLAF-jelentés egyik legfontosabb megállapítása lehet az, hogy a "mérnöki háttér a kezdetektől fogva összeférhetetlenül működött". A jelentés olyan szerződéseket sorol fel, amelyek szerint a mérnök nem a megbízónak dolgozott, hanem a kivitelező társaságok többségének. Ezt Derzsi András teljesen abszurdnak nevezte, és azt mondta: ha valaki bármifajta többletköltséget keres, akkor a struktúrában és a késésekben kell keresni. Közölte, a 2004-es vizsgálat után az igazgatóság kezdeményezte független ellenőrző mérnök kiválasztását.

Voszka Éva nemzetközi példákra hivatkozva arról beszélt, hogy az ilyen nagy beruházások kilencven százaléka jelentős mértékben túllépi a határidőket és a költségeket. A problémák jelentős része "magának a dolognak a természetéből" következik, és ez nem Magyarország-, nem Budapest-, valamint nem időspecifikus - mondta. Szerinte a bajok jelentős része a szervezeti felépítésből és a döntéshozatali rendből következett.

Borbély Lénárd újságírók előtt nagyon furcsa eljárásnak nevezte, hogy a főváros döntése nyomán bevezették a Garadnai András által említett tízmilliárd forintos értékhatárt, és azt mondta:

úgy tűnik, hogy Demszky Gábor korábbi szabad demokrata főpolgármester köréből vagy egyenesen tőle "érkezhetett ez a ukáz".

Az pedig nyilvánvaló szerinte, hogy egy olyan testület, mint a BKV felügyelő bizottság alkalmatlan ellenőrző mérnöki feladat ellátására.

A Fővárosi Közgyűlés február 22-én döntött - az OLAF-jelentéshez kapcsolódóan - a korrupciót vizsgáló munkacsoport létrehozásáról. A munkacsoport feladata annak kiderítése, hogy kik szerepelnek a metródossziéban, továbbá kik a felelősök és hová kerülhettek az eltűnt pénzek. Az öttagú testületnek a jelentést május 31-éig kell elkészítenie.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×