Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Adócsökkentés és feketegazdaság elleni küzdelem a kormány terve jövőre - lapszemle

Kibővíthetik az iraki katonai missziót. Rekord gyorsasággal töröltették a Magyarországon akkreditált tiszteletbeli konzulok egyesületét. Akár nőhet is az orosz gáztól való függőségünk.

Több mint kétszázmilliárd forintos adócsökkentés jön jövőre, miközben újabb, megsemmisítő erejű csapást mérne a kormány a feketegazdaságra – mondta a Magyar Időknek adott interjúban a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály leszögezte: a 2018-as költségvetést úgy próbálják kialakítani, hogy minden ágazat több pénzt kapjon, mint idén.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács eddig megfogalmazott javaslatainak megvalósítása hasznára válna az országnak, azonban ezek csekély jelentőséggel bírnak a versenyképesség szempontjából - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjúban Chikán Attila egyetemi tanár. A Versenyképesség Kutató Központ igazgatója hangsúlyozta: a gazdaságpolitikában leginkább a kiszámíthatatlanság és a korrupció csökkentésére volna szükség.

Rekordsebességgel, alig másfél hónap alatt töröltette a külügy az egyesületek nyilvántartásából a Magyarországon akkreditált tiszteletbeli konzulok egyesületét – közli a Magyar Nemzet. A lap meg nem nevezett dipomáciai forrásokra hivatkozva úgy fogalmaz, hogy a Fidesz ezt a területet is kinézte magának, saját kádereivel készül feltölteni a tiszteletbeli konzulátusokat.

Kibővíthetik az iraki katonai missziót – közli a Magyar Nemzet. Várhatóan az őszi ülésszak kezdetére a parlament elé is kerülhet az erről szóló javaslat. Molnár Zsolt, a Ház Nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke egy keddi sajtóbeszélgetésen úgy látta, hogy mivel a magyar katonák tevékenysége mindezzel Irak területének egészét érintené, a változás a mostani missziónál lényegesen nagyobb kockázattal jár.

A napi.hu-n arról olvashatnak, hogy kicsit túladóztatja a dohányt a kormány, ám magyarázatot nem ad a lépésre. A dohánytermékek jövedéki adójának emelését ugyanis azzal indokolja a szaktárca, hogy Magyarországnak is el kell érnie az európai uniós minimumot. Ennél azonban a vágott dohány esetében magasabb lesz az adó júliustól, méghozzá annyival, hogy a szint még 320 forintos euró-forint árfolyam mellett is teljesülne. Magyarázatot azonban nem kapott a portál.

Nem elvárások, célok kellenek, és egy versenyzőnek csak az aranyérem lehet a célja, ha elindul az olimpián – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Miklós Edit. A januári kettős térdszalagszakadás után már a 2018-as pjong-csangi téli olimpiára készülő csíkszeredai születésű síelő nem törődik azzal, hogy van, aki már eltemette a pályafutását.

A Világgazdaság összesítése szerint a kapacitásbővítés, valamint a prototípus-, a termék-, a technológia- és a szolgáltatásfejlesztés a legnépszerűbb uniós felhívás a kisvállalkozások körében, ezekre igényelték a legtöbb közösségi forrást. A gazdasági napilap szerint a 2014-2020-as ciklusban eddig 8476 milliárd forint értékben érkezett be támogatási kérelem önkormányzatoktól és cégektől.

Nemhogy nem csökken, még nőhet is az orosz gáztól való függőségünk – közli a Portfolio. Alexei Miller, az orosz Gazprom vezérigazgatója ugyanis nemrég úgy nyilatkozott, hogy az Északi Áramlat földgázvezeték továbbfejlesztése növelni fogja Oroszország részesedését az európai piacon, amit az erősödő LNG-kínálat sem fog megakadályozni, az Ukrajna irányába vezető energiaexport ugyanakkor jelentősen visszaesik majd.

A napi.hu-n arról olvashatnak, hogy kihirdették a bankjegy-világbajnokság győztesét: az 50 svájci frankos lett az. Sok szavazatot kapott még a maldiv-szigeteki 1000 rúpiás, az argentin 500 pesós, valamint a skót 5 ötfontos is. A versenyen a színeket, a kontrasztokat, a kiegyensúlyozottságot, a művészi megoldásokat, továbbá az innovatív és biztonsági elemeket egyaránt figyelembe vette a zsűri.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×