Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
321.06
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

CEU-tüntetés: garázdasággal és rongálással gyanúsítanak két embert

A Budapesti Nyomozó Ügyészség két személyt hallgat ki gyanúsítottként, és gyorsított eljárásban akarja őket bíróság elé állítani.

Garázdasággal és rongálással gyanúsítja az ügyészség a Sándor-palotát festékkel dobálókat - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.

Hétfőn a Sándor-palota elé, a CEU-törvény Áder János általi szignója nyomán szervezett tüntetés alatt - az épületet körbevevő kordonon, illetve rendőri sorfalon keresztül - festékkel teli flakonokat dobálták az épületet, amit el is találtak, és a kifröccsenő festék a rendezvényt biztosító rendőrök testére és ruházatára is került.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben két személyt hallgat ki gyanúsítottként, és gyorsított eljárásban történő bíróság elé állításukat tervezi.

Az ügyészség csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének, valamint műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a két gyanúsítottat, és egy társukat még keresik.

Az ügy egyik gyanúsítottja a bűncselekményt próbára bocsátás próbaideje alatt, illetve más folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Előzetes letartóztatásukra a Budapesti Nyomozó Ügyészség nem tesz indítványt - tették hozzá.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×