Infostart.hu
eur:
379.83
usd:
321.78
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Van esélye az új világjárványnak

Van esélye az új világjárványnak

Ausztrál kutatók nemrég egy új influenza-világjárvány kockázatára figyelmeztettek. Tanulmányuk kimutatta, hogy az elmúlt 10 évben soha nem látott mértékben szaporodott az új influenzatörzsek száma. Az InfoRádió által megkérdezett virológus szerint a veszély reális.

„A veszély reális. Az influenzakutatók azt szokták prognosztizálni, hogy 20-30 évente nagyobb influenza-világjárvány kitörhet”

- mondta Jakab Ferenc.

Hozzátette: az, hogy újabb és újabb influenzatörzseket fedezünk fel, nem új keletű dolog. Ennek egyik oka, hogy az influenzavírusok hihetetlenül variábilisak, másrészt ez egy rettentően jól kutatott téma lett most, ami mögött nagyon jól feleszelt laboratóriumi háttér áll.

„Az influenzavírus minden virológiával foglalkozó szakember egybehangzó véleménye szerint rejteget nagyon komoly meglepetéseket és nagyon komoly veszélyeket is számunkra”

- közölte a Pécsi Tudományegyetem docense.

Arra a kérdésre, hogy az influenzavírusok új variánsainak kialakulása ellen mit tudunk tenni, Jakab Ferenc szerint egyértelműen az a válasz, hogy semmit.

Hozzátette:

az, hogy kialakul, még nem jelenti azt, hogy ez egyébként emberi járványt is fog okozni.

„Tulajdonképpen minden influenza madárinfluenza, mert az influenzák vad típusait a víziszárnyasok terjesztik és hordozzák. Ha egy új törzs megjelenik a madarakban, még nem jelenti azt, sőt, nagyon kis eséllyel jelenti azt, hogy az egyébként emberi, humán, tömeges megbetegedést és emberről emberre terjedő járványos influenzavírus kialakulását eredményezi majd. Természetesen ennek az esélye is megvan, de ehhez többlépéses mutációra van szükség” - magyarázta a virológus.

Van esélye az új világjárványnak

De a megelőzés szempontjából nagyon fontos az alapvető higiéniás rendszabályok betartása, a lakosság tájékoztatása és a járványügyi intézkedések betartása – figyelmeztetett Jakab Ferenc.

A Pécsi Tudományegyetem docense elmondta, hogy

a vakcinák fejlesztése nagyon gyorsan követi a influenzavírus-mutációt.

„Vannak influenzafigyelő szolgálatok, vagyis folyamatosan nyomon követik az újabb és újabb törzsek megjelenését. Ez elsősorban a szezonális influenzára vonatkozik, amiknek a variabilitását, megjelenési formáját, típusait folyamatosan követik. A soron következő éves vakcináknál pedig mindig van egy ajánlás, amiben az áll, hogy melyek azok a törzsek, amelyeket bele kell vagy illene beletenniük a vakcinába a vakcinagyártó cégeknek. Ebből gyártják a következő évi oltóanyagot. A vakcinagyártás ilyen szempontból abszolút megoldott és naprakész” - mondta a Pécsi Tudományegyetem docense.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában már egyre nagyobb az esés, adják a technológiai részvényeket a befektetők. Az AMD a vártnál óvatosabb előrejelzések hatására már több mint 17 százalékos mínuszban is volt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×