Infostart.hu
eur:
380.76
usd:
323.11
bux:
130643.43
2026. február 3. kedd Balázs

Fiúk megrontója vagy imádott oktató? Mindenki hallgat a zuglói tanár ügyéről

Senki sem szeretne beszélni arról, mi is zajlott a zuglói Egressy Gábor Szakgimnázium férfi tanára által szervezett programokon.

Hé, Hund! – egy szemtanú szerint gyakran így szólította az Egressy Gábor Szakgimnázium korábbi igazgatóhelyettese azokat diákokat, akiket nem kedvelt. Gúnyos és lekezelő viselkedésével, terrorjával állítólag nemcsak a tanulókat kínozta, hanem több kollégáját is, gyakran robbantott ki konfliktust a tanáriban.

Voltak azonban fiatalok, akiket szeretett, talán jobban is a megengedettnél. A Magyar Nemzet úgy tudja, már jó ideje sztorik terjedtek az iskolában „fiúcsapatáról”, a belső körös diákokról, akik rajongtak érte, külföldi tanulmányutakra kísérték, de otthonában is meglátogatták a földrajz-német szakos tanárt.

Végül az órák utáni programokból rendőrségi ügy lett – a terjengő pletykák után pedig szinte robbant a hír: több tanulót is megronthatott, és a zaklatásokról felvételt készíthetett a szakgimnázium vezetőhelyettese.

Az esetről az Origo számolt be januárban, az első hírek szerint a pedagógus öt kiskorú diákot molesztált. A rendőrség a diákok számára vonatkozó információt nem erősítette meg, a hivatalos tájékoztatás szerint a férfit kiskorú veszélyeztetésével és szexuális kényszerítéssel gyanúsítják, január 12-e óta előzetes letartóztatását tölti.

A Magyar Nemzet szerint a kettős gyanúsítás két személyre vonatkozik, tehát a szexuális kényszerítés áldozata feltehetően nagykorú.

Arról, hogy valójában mennyi sértettje lehet az ügynek, nincs biztos információ: a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva szűkszavúan válaszol, az Egressy igazgatója pedig a botrány kirobbanása óta elzárkózik az újságírói megkeresésektől, hallgatnak a szakgimnázium fenntartói is. A gyanúsított már a kétezres évek eleje óta tanított az Egressyben, a meggyanúsítása előtti öt évben a szakgimnázium egyik igazgatóhelyetteseként dolgozott, és munkája során diákok százaival került kapcsolatba.

  • A lap névtelenséget kérő informátora szerint a férfi okos és manipulatív személyiség volt, aki hatalmi játszmákkal, a tekintély és a személyre szabottnak érzett figyelem bűvös elegyével szédítette meg a neki tetsző fiatal fiúkat. Akiket nem kedvelt, illetve akik ellentmondtak neki, azokkal szemben állítólag kíméletlen volt; terrorizálta ellenfeleit, legyenek tanárok vagy tanulók.
  • Ezzel ellentétben a férfi testvére szerint öccse egy lejárató akció áldozata lett. Egy hölgy kolléga már régóta üldözte szerelmével a földrajz-német szakos tanárt, de ő elutasította. Vélhetően a nő áll a feljelentés mögött – állította a rokon, aki szerint testvére népszerű, nagy tudású tanár, nemi irányultságát tekintve biszexuális, utóbbi azonban nem jelenti azt, hogy a molesztáló is lenne. „Nagyon sok fiatal és szülő ragaszkodott hozzá.

A zaklatás miatt letartóztatott pedagógus az ügy kirobbanásakor felmondott az iskolában. Jelenleg is előzetes letartóztatását tölti; vádat nem emeltek még ellene, de az ügyében eljáró bíróság április 12-éig meghosszabbította előzetesét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelhetnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei folyamatokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában oldalazás van a tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×