eur:
401.55
usd:
363.76
bux:
72716.32
2024. október 3. csütörtök Helga

Ki gondoskodjon a nyugdíjasokról? - lapszemle

A magyarok 73 százaléka szerint kizárólag az állam feladata, hogy gondoskodjon az egyén időskori anyagi biztonságáról - írja a pénzcentrum.

A Magyar Idők arról ír, az év végére elkészül az új nemzeti alaptanterv. A lapnak interjút adott Palkovics László. Az oktatási államtitkár azt mondta, a kormány által bevezetni tervezett plusz egy általános iskolai évfolyam a gyerekek alapkészségeit fejleszti, azok elsajátítására fókuszál, ami ahhoz szükséges, hogy hatékonyabban tudja a gyerek elkezdeni az első osztályt.

A Magyar Nemzet arról ír, a tavaly ősszel bezárt Csobánkai Petőfi Sándor Általános Iskola helyett új intézmény nyílik a településen. Az iskola állami fenntartású lesz, és a Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola Csobánkai Tagiskolájaként fog működni. Tavaly arról írtak a lapok, hogy az iskolát bezárása előtt már csak főként a hátrányos helyzetű roma gyerekek látogatták, ám nem volt egyszerű másik intézményt találni nekik, miután szüleik sok helyen elutasítással találkoztak a környező iskolákban.

A Magyar Nemzet arról ír, szorosabb együttműködést szorgalmaz a jobbára elszigetelt piaci szereplők között a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A javaslatcsomagot – amellyel „új alapokra” kívánják helyezni azt, hogy miként jusson el a termék a termelőtől a fogyasztóig – most széles körű egyeztetésre küldték szét, és az Országgyűlés már az őszi ülésszakán megvitathatja. Az ügy előzménye, hogy az agrárvilágban hiába szorgalmazzák már évtizedek óta a nagyobb együttműködést, eddig még nem sikerült megvalósítani.

A Magyar Idők cikke szerint az uniós jogi szabályoknak is megfelelhet az a fogyasztóvédelmi javaslat, amely szerint a jövőben meghatározott szakképesítésű eladók alkalmazását írhatják elő azon áruházakban, ahol nemcsak napi fogyasztási cikkeket kínálnak. A lap információi szerint ez az elképzelés is felvetődhet azon a mai konzultáción, amelyet a kiskereskedelmi vállalatok képviselőivel folytatnak a nemzetgazdasági tárcában. A kancelláriával közösen jegyzett javaslatról elsőként a munkavállalói oldallal egyeztettek tegnap. A tárgyaláson a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete is támogatta azt az elképzelést, hogy már idén törvényben rögzíthetik a dolgozóknak havonta kötelezően járó két szabad hétvégét, illetve a vasárnapi bérpótlék 50-ről 100 százalékra emelését.

A napi.hu arról ír, a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. nyílt közbeszerzésen keres vásárlót az 1 milliárd 65 millió forintnyi, szennyvíz-szippantási tartozásra. Mintegy 30 ezer fogyasztóról van szó, náluk halmozódott, illetve halmozódik fel folyamatosan a követelés.

A pénzcentrum arról ír, a magyarok 73 százaléka szerint kizárólag az állam feladata, hogy gondoskodjon az egyén időskori anyagi biztonságáról. Annak ellenére, hogy az aktív keresőknek közel 70 százaléka úgy véli, hogy a nyugdíja nem lesz elegendő az időskori kiadásainak fedezéséhez, csupán 17 százalékuk fektet nyugdíjcélú megtakarításokba.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baj van a szomszédban, tömegével szerelnek le a rendőrök

Hatalmas a rendőrhiány Szlovákiában. Szeptember 30-án járt le a felmondások beadásának határideje azok számára, akik még idén távozni akarnak a testületből. A belügyminisztériumnak nem sikerült megakadályoznia a rendőrök tömeges távozását. Az év végéig 1800-2000 rendőr szerelhet le, ami olyan helyzetet teremthet, amit már a lakosság is megérezhet a hétköznapokban.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
Lefordultak a tőzsdék

Lefordultak a tőzsdék

Ma reggel az ázsiai tőzsdéken alapvetően felemás a hangulat, nagy negatív fordulat látható azonban a kínai ingatlanfejlesztőknél. Európában ezt követően rossz a hangulat, míg Amerikában kisebb esés várható. Gazdasági esemény szempontjából idehaza nem várható fontosabb közlés, külföldön azonban az amerikai elbocsátások alakulására lesz érdemes figyelni, illetve az ipari rendelésállományra vonatkozó adatokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×