Infostart.hu
eur:
375.86
usd:
318.53
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Államfőválasztás: a papírforma érvényesült

Államfőválasztás: "a papírforma érvényesült"

A következő öt évben is komoly legitimációs bázist tudhat maga mögött Áder János, nemrég újraválasztott köztársasági elnök - mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet vezető elemzője.

Fodor Csaba úgy vélte, összességében a papírforma érvényesült az államfőválasztáson: a Fidesz-KDNP frakciószövetség egyöntetűen támogatta Áder János újrázását.

„Nem volt kiszavazás, semmilyen rendkívüli fejlemény.”

A szavazás előtt mindkét jelölt felszólalt. Majtényi László egy kormánykritikus beszédet tartott, Áder János pedig beszámolt az elmúlt öt évéről.

„Majtényi László egy ellenzéki programbeszédet tartott.”

A Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint egy ellenzéki államfőjelölt részéről belefér a finom kormánykritika, és az is, hogy milyen rendszerkorrekciókat hajtana végre, azonban ez

egy rendkívül elfogult kormánykritikus beszéd volt

- tette hozzá Fodor Csaba.

„Áder János megítélésem szerint viszont hitelesen tudott rávilágítani arra, hogy a munkája fókuszában olyan ügyek képviselete is áll, amelyek az aktuális napi pártszempontokat felülírják.”

A választók is bizalmat szavaztak Áder Jánosnak

A közelmúltban készült egy felmérés arról, mennyien támogatnák Áder János újraválasztását. A Nézőpont Intézet vezető elemzője kiemelte, hogy ennek két igazán érdekes megállapítása volt, az egyik, hogy a baloldali szimpatizánsok többsége is alkalmasabbnak tartotta államfőnek Áder Jánost, mint Majtényi Lászlót.

„Azok körében, akik meg tudták nevezni Áder János köztársasági elnökként, nagyon komoly támogatottsága is van.

Ez azt jelenti, hogy nemcsak a parlamenti szavazás, hanem a választópolgárok is komoly legitimációt adtak Áder Jánosnak a következő ciklusra – hangsúlyozta Fodor Csaba.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×