Infostart.hu
eur:
375.75
usd:
318.51
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Államfőválasztás: érdekesebb, amiről nem beszélt

Államfőválasztás: "érdekesebb, amiről nem beszélt"

Áder János köztársasági elnök felszólalásában inkább az az érdekes, amiről nem beszélt - mondta az InfoRádiónak a Publicus Intézet igazgatója.

Meglepetés nincs

Pulai András úgy vélte, az eredményben nem volt semmi meglepetés, Áder János simán vette az akadályokat, Majtényi László pedig a saját várakozásainak megfelelő eredménnyel távozott.

„A korábbiak fényében valamennyire meglepő, hogy a Fidesz végül Áder Jánost jelölte köztársaságielnök-jelöltnek, illetve hogy a baloldali ellenzék az LMP-vel kiegészülve tudott államfőjelöltet állítani. Harmadik izgalmas, fontos és észreveendő dolog, hogy a Jobbik nem tudott és meg sem próbálta ezt.”

A Publicus Intézet Áder János beszédéről szólva úgy fogalmazott, érdekes volt hallgatni a protokolláris ügyek felsorolását. Keveset foglalkozott a köztársasági elnöki szerep érdemi tartalmi kérdéseivel.

„Sokkal érdekesebb, amiről nem beszélt.”

Pulai András felidézte, Áder János összesen 28 törvényt küldött vissza a parlamentnek megfontolásra, ezek a puha vétók, amelyeknél jórészt formai kitételei voltak. Összesen öt kemény vétót ejtett, politikai súlya abból is kettő volt. Az egyik a választási eljárási törvény módosítása, ami a regisztrációt akadályozta meg. A másik a jegybank- és a postatörvények módosítása volt, aminek alapján a nemzeti bankon keresztül futtatott közpénzek részleteit nyilvánosságra kellett hozni – tette hozzá A Publicus Intézet igazgatója.

„Ez a kettő olyan markáns politikai megnyilvánulás volt, ami beteljesíti az alkotmányban foglalt funkcióját: őrködik az ország parlamentális működése fölött. Arról nem beszélt, hogy a formalitásokon túl mit csinált, ez a legmarkánsabb hiánya a beszédének.”

Majtényi László beszédéről - a Nézőpont Intézet vezető elemzőjéhez hasonlóan – Pulai András úgy vélekedett, markánsan erős politikai beszéd volt.

„Végigsorolta azokat az ügyeket, fontos kérdéseket, amelyeket ő sérelemként élt meg az elmúlt Orbán-kormányok alatt. Valamilyen szempontok ezek ellenpontjaként határozta meg magát.”

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×