Infostart.hu
eur:
388.62
usd:
329.93
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

A Kossuth téren demonstrált a Tanítanék Mozgalom

A magyar oktatásügy megújítását, Balog Zoltán szakminiszter távozását követelték és a civil szervezetek működésének megnehezítése ellen tiltakoztak vasárnap délután - a szervezők becslése szerint - mintegy 3 ezren a Parlament előtt a Tanítanék Mozgalom felhívására.

Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója az eseményen azt emelte ki: egyetlen kormány sem képes odafigyelni minden társadalmi problémára, ezért végeznek pótolhatatlan munkát a civil szervezetek. Szerinte egy magát demokratikusnak tartó kormányzat nem ellenségként, hanem segítőtársként kezeli ezeket a szervezeteket, és akkor is meghallgatja véleményüket, ha az számára nem hízelgő.

Hozzátette: valaki nem azért támogat egy civil szervezetet, hogy előírhassa annak, mit tegyen, hanem ellenkezőleg: a civilek a reménybeli támogató elé tárják céljaikat, és ha az egyetért ezekkel, támogatja őket.

Véleménye szerint az a fontos kérdés, hogy a civil szervezetek milyen hatékonyan tudnak tenni a közügyek jobbításáért, nem az, hogy milyen pénzből.

Kiemelte azt is: meg lehet próbálni "ellehetetleníteni vagy megfélemlíteni" a civil szervezeteket, és lehet, hogy lesznek is, amelyek megszűnnek, de "a civil társadalom egészét nem lehet kitakarítani".

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője arról beszélt: a kormány "megtámadott" tucatnyi civil szervezetet, "saját szóhasználatukkal el akarják takarítani" azokat. Kiemelte: miközben a hatalmon lévők meggazdagodását "nem lehet ellenőrizni", az eddig is átláthatóan működő, sok esetben önkéntesen dolgozó civil szervezeteket vegzálják. Valójában a szabadságot akarják elvenni tőlünk - mondta.

Pilz Olivér, a megmozdulást szervező mozgalom egyik elindítója, a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke azt mondta: a kormányzat nem vette komolyan az általuk jelzett problémákat, amíg nem gyűjtöttek össze az interneten több tízezer támogatót, most pedig a hivatalos egyeztető fórumba próbálják "beterelni" őket, mintha legitimáltatni akarnák velük azt.

A civilek csak demokratikus keretek között hajlandóak egyeztetni, mást nem fogadunk el, nem adjuk a gerincünket - mondta, azt hangoztatva: nem helyettes államtitkári szinten van szükség személycserére, hiszen "fejétől bűzlik a hal".

Kijelentette: Balog Zoltán nem ért a közoktatáshoz, eközben a színpadon egy élő szamarat mutattak be alternatív miniszterjelöltjükként.

Deák Dániel, a Civil Közoktatási Platform tagja jelezte: ügyvédként senkit nem biztathat perindításra, de szakmai és emberi segítséget megad a jogaikat érvényesíteni kívánóknak azzal kapcsolatban, hogy csupán egy december végi kormányrendelet tette világossá, milyen új feltételek mellett érettségizhetnek májusban a szakgimnáziumok diákjai.

Mint mondta, az államot is perelhetik, mert az jogalkotással kárt okozott, de az iskolát is, amiért az beiratkozásukkor nem tudta megmondani, milyen feltételek mellett tehetik le a vizsgát.

Szentesi Kálmán, aki nemrég azzal vált ismertté, hogy levélben kérte vissza befizetett adóját a NAV-tól, a megmozduláson arról beszélt: tettéhez nem bátorságra, hanem "kellő frusztrációra" volt szükség, amit az okozott, hogy a jelen történései egy "mocsárba" vezető utat rajzoltak ki előtte.

Hangsúlyozta: joga van kimondani, amit - szerinte milliókhoz hasonlóan - gondol, az adó meg nem fizetése pedig a polgári engedetlenség egyik legklasszikusabb formája. Megjegyezte, hogy a romló közállapotokat elsőként a hozzá hasonlóan kisebb jövedelműek érzik meg először, legyen szó az oktatásról, az egészségügyről vagy éppen a közvilágításról.

A demonstrálók olyan táblákat tartottak a magasba, mint "Ebben a rendszerben bárki üldözötté válhat", "Pártok hiányában a civileken a sor", vagy "Civilek a hazáért! Civilek a demokráciáért".

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×