eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Kifulladhat a Trump-rali - lapszemle

A Magyar Idők arról értesült, hogy elkezdődött a kórházi kancellária rendszer megalapozása. A lap megtudta, hogy a héten a kórházigazgatók levelet kaptak a fenntartó Állami Egészségügyi és Ellátó Központtól (ÁEEK), amelyben arról tájékoztatják őket, hogy április 1-jéről az intézmények pénzügyi-számvitei feladatait az ÁEEK veszi át, az érintett terület dolgozóival együt. A kórházigazgatók soron kívüli gyűlést sürgetnek.

Magyar Nemzet azt írja, hogy bár a kormány idén januártól ingyenessé tette a C típusú Meningococcus elleni vakcinát, a valóságban rengeteg pénzt kell fizetnünk a szülőknek, ha fertőző agyhártyagyulladás ellen teljes biztonságban szeretnék tudni utódaikat. Sok szülő csak a gyermekorvosnál szembesül azzal, hogy az ingyenes mellett két másik fizetős oltás is szükséges, ha teljes védelmet akar.

A Világgazdaság arról számol be, hogy a tavalyinál erősebb téli szezonra számítanak a kiutaztatással foglaló utazási irodák. Úgy tűnik, hogy a tavaly nyári visszafogott kereslet most csapódik le, ami főként a síutak forgalomnövekedésében mutatkozik meg.

A Magyar Idők arról ír, hogy bár az MSZP eredeti tervei szerint már a jövő hétfőn meghallgatták volna elképzeléseiről Botka Lászlót, erre várhatóan nem kerül sor, mert a baloldali miniszterelnök-jelöltnek bejelentkező szegedi polgármester külföldön üdül. Így csúsznak a baloldali együttműködésről szóló tárgyalások.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy nem minden pedagógus kapta meg időben az őt megillető pótlékot a Szakképzési hídprogramokban tanítók közül. A programban olyan tanulóknak indítanak speciális felzárkóztató osztályokat, akik már betöltötték a 15. életévüket, de még mindig nem végezték el a 7. vagy a 8. évfolyamot. Tanításuk különösen sok munka és energia, az állam ezért a tanárok munkáját pluszjuttatással honorálja.

A Portfolio azt írja, hogy kifulladhat a Trump-rali, amint megtörténik az elnök beiktatása. A megválasztott amerikai elnök adócsökkentést, infrastrukturális beruházásokat és bürokráciacsökkentést ígért. A Morgan Stanley elemzői csapata szerint azonban túlfűtött a rali. A befektetési bank elemzői ugyanakkor úgy látják, hogy a következő két évben a növekedés megindulhat, de a republikánusok bizonytalanságot is hoznak majd a gazdaságnak.

A Napi.hu arról közöl cikket, hogy az éttermi áfa szabályok módosulása milyen változásokat hozhat. Azt írják, érdemes figyelni az étlapáfát, amely különbséget tesz a helyben fogyasztás és az elvitel között. A cikkből az is kiderül, hogy mit lehet kezdeni azzal a helyzettel, ha az étteremben ételmaradékunk is van.

A Pénzcentrum egy akár százezreket hozó GYED-trükköt mutat be. Annak jár utána, hogyan lehet elérni azt, hogy a szülőknek sem a fizetésről, sem a gyermekgondozási díjról nem kell lemondaniuk, miközben még bölcsődébe se kell beadni a kisgyermeket. Részletek a Pénzcentrum oldalán.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×