Infostart.hu
eur:
381.61
usd:
321.48
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Itt a megoldás az orvoshiányra

Márciusra készülhetnek el a fővárosi kórházfejlesztés beruházási tervei – erősítette meg az InfoRádió Aréna című műsorában az előkészítéséért felelős miniszteri biztos. Az orvoshiányra vonatkozó kérdésre Cserháti Péter azt mondta, hogy ösztöndíj programot terveznek a szükséges létszám feltöltéséhez.

A budapesti kórházfejlesztés orvosszakmai programja nemrég került át az építészek kezébe – közölte az InfoRádió Aréna című műsorában Cserháti Péter, az új budapesti kórházfejlesztés előkészítéséért felelős miniszteri biztos.

„Muszáj hajráznunk, mert ezekből márciusra már konkrét beruházási számokat kell letenni a kormány asztalára, hogy a fejlesztés mit is jelent” - emelte ki.

A dél-budai Dobogóra tervezett, több mint ezer ágyas új egészségügyi centrum azonban így is csak a következő évtizedben készülhetne el – tette hozzá Cserháti Péter.

Jó lenne, ha 2020-2021 környékére egy gyors döntés után gyors kivitelezéssel, társadalmi egyetértéssel a hátunk mögött ezek a fejlesztések megvalósulnának – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy várhatóan kik fogják működtetni a budapesti egészségügyi centrumokat, Cserháti Péter elmondta, hogy optimalizálást, és nem kapacitásbővítést terveznek, Dél-Pesten például öt kórház ellátó kapacitásait vonnák össze részben vagy teljes egészében.

„Kiürítenénk a Merényi kórház úgynevezett telephelyét a Szent László-Szent István kórházból, kiürítenénk magát a Szent László kórház telephely nagy részét is, és a Szent István kórházba vonnánk össze. A Baleseti Intézet költözne át ide a Fiumei útról, illetve ott van a Kardiológiai Intézet mellette. Nem új kapacitások jönnek létre, csak azok egy helyen, nem egymástól szétszórtan, külön diagnosztikákkal, külön szállítással, egy totális sürgősségi rendszer mögé fölállva, valószínűleg sokkal hatékonyabban működtethetők” - fejtette ki.

A már jelenleg is érzékelhető orvoshiányra vonatkozóan Cserháti Péter kitért arra is, hogy Budapest-ösztöndíj programot terveznek a szükséges létszám feltöltéséhez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Az Ozempic, a Wegovy és a hasonló fogyasztó szerek néhány év alatt alapjaiban változtatták meg az elhízásról és a cukorbetegségről szóló elképzeléseket. És most, hogy az emberek egy része drámai változásról számolt be a szerek fogyasztása nyomán, megjelent egy újabb célcsoport: az elhízott házikedvencek. Egy amerikai cég már klinikai vizsgálatba is kezdett.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×