Infostart.hu
eur:
375.64
usd:
318.47
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Majtényi feltételekkel elfogadná az államfői jelölést

Majtényi László egyetemi tanár, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke közleményben reagált szerdán arra, hogy 38 neves személyiség és támogatóik felkérték őt államfő-jelöltnek.

Majtényi László az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra államfő-jelölése kapcsán.

"Január másodikán hozták nyilvánosságra tekintélyes magyar polgárok javaslatukat, amelyben köztársasági elnöki felkérésem mellett érvelnek. Megtisztelő bizalom. Nincsenek olyan személyes érdemek, amelyek alapján bárki önmagát alkalmasnak tarthatná erre a tisztségre. A magyar közjogi rendszerben a jelölés nem a polgárok, hanem az országgyűlési képviselők feladata, az elnököt az Országgyűlés választja meg idén tavasszal. Tisztában vagyok az esélyekkel, de azzal is, hogy az esetleges jelöltség lehetőségeket nyit meg és különös felelősséggel jár közös ügyeink megvitatásában. Azokat a szervezeteket és személyeket, amelyek, illetve akik pozíciójuknál fogva a jelölés ügyében döntési helyzetben vannak, arra kérem, hogy támogatásukkal akkor tiszteljenek meg, ha az alábbiakkal egyetértenek. 1. Alkotmányos hagyományainkhoz visszatérve helyre kell állítani a köztársaságot, amelyben független intézmények biztosítják a közhatalom gyakorlásának alkotmányos korlátait és alapvető jogainkat. Olyan alkotmányra van szükség, amelyet népszavazás erősít meg, kifejezi a társadalom vitában álló csoportjainak közös értékeit és békét teremt. 2. A demokratikus nyilvánosság intézményrendszerének teljes érvényesülésével és a szabad és tisztességes választásokkal biztosítani kell, hogy a választópolgároknak valódi lehetőségük legyen időről időre leváltani a kormányzati hatalom gyakorlóit. 3. A szegénység elviselhetetlen. A Magyar Köztársaságnak gondoskodnia kell arról, hogy minden tagja emberhez méltó életet élhessen. 4. A korrupció maga alá gyűrte az államot. A polgárai által ellenőrzött állam a rendelkezésre álló legszigorúbb eszközökkel küzdjön a korrupció, különösen annak az állami intézményeket használó formái ellen."

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×