Infostart.hu
eur:
380.54
usd:
322.47
bux:
130423.07
2026. február 3. kedd Balázs

Lázár: Magyarország célja, hogy a kvóta lekerüljön a napirendről

A magyar kormány célja, hogy elérje, vegyék le a napirendről Brüsszelben a kötelező betelepítési kvótákat - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánynak szüksége van minden magyar politikus segítségére ebben a küzdelemben - fogalmazott Lázár János, aki ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök találkozóra hívott magyar ellenzéki vezetőket. Molnár Gyulával, az MSZP elnökével és Vona Gábor Jobbik-elnökkel is kedden tárgyalt a kormányfő. Várják az LMP vezetőit is - közölte a Miniszterelnökség vezetője.

A Molnár Gyulával folytatott egyeztetésen Orbán Viktor tájékoztatást adott arról, mi várható a hét második felében esedékes Európai Tanács-ülésen, és kérte a szocialisták támogatását az európai politikai viták során, még akkor is, ha az alaptörvény-módosítás ügyében az MSZP álláspontja nem változott, így "az egyetértés elmaradt" - mondta Lázár János.

Pedig a miniszter szerint az alkotmányos identitás kérdése nem fideszes ügy, hanem Magyarország ügye. Akik október 2-án részt vettek a kvótareferendumon, nem pártpolitikai meggyőződés alapján tették, hiszen jóval többen mentek el szavazni, mint ahányan a kormánypártokat támogatják - tette hozzá.

A népvándorlás megállításával kapcsolatos küzdelemhez szükség van egy nemzeti konszenzus kialakítására - hangsúlyozta.

Arról is beszélt, hogy Magyarország a rugalmas szolidaritás elvét képviseli majd az Európai Tanács ülésén, ennek jegyében a kormány azt szeretné, ha figyelembe vennék a határvédelemre fordított költségeit.

A hétvégi nemzeti ünneppel kapcsolatban a miniszter mindenkit arra kért, hogy közös főhajtással adózzon 1956 hősei előtt. A kormány méltó megemlékezésre hívja Magyarország minden polgárát - mondta. Kérdésre hozzátette: tíz éve, az 50. évfordulón az MSZP és az akkori miniszterelnök lehetetlenné tette a méltó megemlékezést.

Lázár János visszautasította azokat a kritikákat, amelyek arról szólnak, hogy a kormány újra alapítványokat akar létrehozni. A kabinet azért hozza létre a Habsburg Ottó Alapítványt, mert nem lett volna méltó például egy "Habsburg Ottó Kft." létrehozása - mondta, jelezve: "ezért döntöttünk úgy, hogy (...) kivételesen egy állami alapítványt hozunk létre".

Azzal kapcsolatban, hogy Kornai János közgazdász autokráciának minősítette a jelenlegi magyar berendezkedést, a tárcavezető úgy reagált, demokrácia van Magyarországon, és önkényesnek tartja a Kornai János által alkalmazott szempontrendszer felállítását. Nem lehet antidemokratikusnak nevezni egy olyan kormányt, amely egy fontos társadalmi kérdésben népszavazást hirdet - mondta.

A Miniszterelnökség vezetője ismét kiállt a kötelező gimnáziumi felvételi szükségessége mellett. Szerinte ezt mihamarabb meg kellene lépni, de Palkovics László oktatási államtitkárral ebben nincs egyetértés, ő ugyanis csak a Nemzeti alaptanterv bevezetésével párhuzamosan mérlegelné ezt, 2018 őszén.

Lázár János közölte, azért nem a szokásos napon, csütörtökön tartották a kormányinfót, mert szerdán Brüsszelben tárgyal - az EU-s források ügyében és a paksi erőműbővítésről -, a következő nap pedig Frankfurtban lesznek egyeztetései német gazdasági szereplőkkel.

Címlapról ajánljuk
Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.

NATO-főtitkár Kijevben: megvan a terv katonák küldésére Ukrajnába

A békemegállapodás megkötése után Ukrajna azonnal fegyveres erőket, repülőgépeket és haditengerészeti támogatást kap azoktól a NATO-tagállamoktól, amelyek beleegyeztek a segítségnyújtásba – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára az ukrán parlamentben tartott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×