Infostart.hu
eur:
380.53
usd:
321.66
bux:
0
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Új kihívások várnak a lakáspiacra - lapszemle

A Népliget közelében is járhatott a Teréz körúti robbantó – írta a Magyar Nemzet. A Magyar Időkben az olvasható, hogy a foglalkoztatás és a közbiztonság javulását várják azokon a településeken, ahol 2018-ban új börtönök nyílnak. A Portfolio szerint új kihívások várnak a lakáspiac szereplőire.

A Népszabadság ma sem jelent meg.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy már olyan tanú is jelentkezett a nyomozóknál, aki a Népliget közelében látta a Teréz körúti robbantót. A bejelentő a lap ügyészségi forrásból származó információja szerint azután kereste fel a rendőrséget, hogy hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség új fényképéket tett közzé az elkövetőről. A hatóságok közlése szerint a robbantó a helyszínről egészen a Népligetig gyalogolt. Az odavezető úton egyszer át is öltözött.

A Magyar Időkben az olvasható, hogy a foglalkoztatás és a közbiztonság javulását, a gazdaság élénkítését, valamint újabb infrastrukturális fejlesztéseket várnak azokon a településeken, ahol 2018-ban új börtönök nyílnak. Az érintett polgármesterek remélik, hogy a beruházás nyomán javul a városuk, községük vonzereje, és sok fiatal költözik majd a településükre. Új börtönök Békésen, Csengeren, Hevesen, Kemecsén, Komádiban, Komlón, Kunmadarason és Ózdon épülnek majd.

A napi.hu azt írja, hogy az Állami Számvevőszék több drága, magas felszereltségű autót vett az elmúlt években. Az ÁSZ a portál kérdésére azt írta, hogy a kocsik az ellenőrzési tevékenységet támogatják, tehát nem felsővezetői autókról van szó. A Közbeszerzési Értesítőben az elmúlt években megjelent eredménytájékoztatók mind "üzemi használatú" kocsikról szólnak, ezek összértéke bruttó 125,6 millió forint.

A Portfolio szerint mind a fejlesztők, mind a lakásvásárlók régóta várták az újlakás-piac felpörgését, a nagy számban beindult és beinduló fejlesztések azonban új kihívások elé állíthatják a piac szereplőit. A fejlesztőknek a kivitelezési költségek drasztikus növekedésével kell szembesülniük, a vásárlók alkalmatlan fejlesztők és soha meg nem valósuló gigaprojektek megjelenésétől tarthatnak, míg az ingatlanközvetítők a technológia fejlődésével kell, hogy megküzdjenek.

A Pénzcentrum oldalán az olvasható, hogy idén a FŐGÁZ Csoport ügyfelei az első háromnegyed évben több mint 90 milliárd forintnyi értékben egyenlítették ki számlájukat készpénzmentes fizetési megoldásokkal, és közel félmillióan veszik igénybe az online ügyfélszolgálati oldalakat. A digitális csatornák egyre meghatározóbbak a diktálások és a számlák kiegyenlítésének terén is, ezzel az e-tranzakciók értékének aránya közel 45 százalékos, és tartósan növekszik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Folyamatosan bombáznak az oroszok, elsötétültek Ukrajna nagyvárosai - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Folyamatosan bombáznak az oroszok, elsötétültek Ukrajna nagyvárosai - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések elvileg ma folytatódnak. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×