Infostart.hu
eur:
379.41
usd:
322.07
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Itt épülhet a szuperkórház

A Kelenföldi pályaudvar közelében épülhet meg a dél-budai szuperkórház. A fővárosi egészségügyi rendszer átszervezésével megbízott kormánybiztos egy konferencián egy konkrét helyszínt is megnevezett.

 A kormány döntött arról, hogy a Kelenföldi pályaudvar közelében építi meg a dél-budai egészségügyi centrumot - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Lázár János elmondta, a tervek szerint ez egy több mint ezer ágyas, új egészségügyi intézmény lesz, amelyhez jól megépített infrastruktúra csatlakozik.

„Mindenféleképpen az M1/M7-es autópályához közeli területen szeretnénk a kórházat megépíteni, amely közel van a metróhoz, és ahol az autóbusz közlekedés, autóbusz csatlakozás is megteremthető. A beruházáshoz körülbelül egy 8-10 hektáros telek, telkek megvásárlására lesz szükség” - közölte a miniszter.

A dél-budai szuperkórház konkréten az Andor utca és a Than Károly utca által határolt területen épülhet meg – ezt a Magyar Idők közlése szerint Cserháti Péter, a főváros egészségügyének átszervezésével megbízott kormánybiztos árulta el csütörtökön egy konferencián.

De a Figyelő is úgy tudja, hogy az Andor utca lehet az egyik lehetséges helyszín. Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt közölte, hogy a tervezői munka előkészítésére felhatalmazást adtak az emberi erőforrások miniszterének, és kiválasztották a tervezői munka előkészítőjét is.

„A beruházás tervezői munkájának előkészítésével a kormány Noll Tamás építész urat kívánja megbízni abban a reményben, hogy ez nemcsak egészséget jelent majd a gyógyulni vágyók számára, hanem építészeti értelemben is egy kimagasló épülete lesz Budapestnek. Több mint százezer négyzetméteres épületről beszélünk a jelenlegi tervek szerint. A legjelentősebb egészségügyi beruházásunk itt, Budapesten valósulhat meg” - mondta Lázár János.

A Magyar Idők arról is beszámolt, hogy a főváros egészségügyének átszervezésével megbízott kormánybiztos a csütörtöki konferencián a dél-budai kórház lehetséges Andor utcai helyszíne mellett arról is beszélt, hogy az észak-budai régióban továbbra is a János Kórház-Kútvölgyi Klinikai tömb területe a beruházás szempontjából kiemelt terület.

Cserháti Péter ugyanakkor célszerűnek nevezte, hogy ebben a projektbe a Pető Intézetet, és az egykori Haditechnikai Intézet ingatlanjait is vonják be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×