eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Indul a 2018-as választásokon a Kétfarkú Kutya Párt - lapszemle

Sportcsarnokkal is versenyez a szuperkórház – ezzel a címmel közöl cikket a Magyar Idők. Nem sikerül megállítani a honvédségi állomány lemorzsolódását – írja a Magyar Nemzet.

Sportcsarnokkal is versenyez a szuperkórház – ezzel a címmel közöl cikket a Magyar Idők. A lap értesülése szerint ugyanis elképzelhető, hogy nem egészségügyi komplexum, hanem sportcsarnok épül Kelenföldön. A stratégiai kabinet ma tárgyal a fővárosi egészségügyi rendszer átalakításáról, ezen belül a leendő dél-budai szuperkórház helyéről. A végső döntést akár már holnap meghozhatja a kabinet.

Bár emelkedtek a honvédségnél a bérek, a speciális képesítésű katonákat még mindig elszívja a piac, és így továbbra sem sikerül megállítani az állomány lemorzsolódását – írja a Magyar Nemzet. Egy közkatona kezdőbére havi bruttó 166 ezer forint, de csak átlag 8-8 ezer forinttal keresnek többet a legénységi állomány magasabb beosztású tagjai, a tizedesek és a szakaszvezetők.

Volt modell, de mindig is színész akart lenne, olasz, amerikai, majd magyar filmekben is befutott. Osvárt Andreával, a Határtalan szerelem című görög alkotás egyik főszereplőjével közölt interjút a Népszabadság. A színésznő a szereplőválogatás részleteiről is mesél, köztük arról, mit tudnak megmutatni magukból a színészek a mindössze 15 perces castingokban.

Indul 2018-ban a választásokon a Magyar Kétfarkú Kutya Párt – ezt ígérte a Népszabadságban a párt elnöke. Kovács Gergely szerint azzal, hogy a kvótareferendumon 6,4 százaléknyi volt az érvénytelen szavazatok aránya, egyértelművé vált, hogy a Kétfarkú Kutya Párt már többé nem viccpárt. Kovács Gergely szerint nem lenne megoldhatatlan kihívás számukra az országos lista állítása, bár megfogalmazása szerint nagyképű lenne, ha azt állítaná, hogy van 100 biztos jelöltjük.

5 év alatt 81 bölcsőde épült, és mintegy 7 ezer új férőhely jött létre, ennek ellenére több mint 63 ezer kisgyermek számára még mindig elérhetetlen ez az ellátási forma – írja a Magyar Nemzet. Az ingyenes étkezés kiterjesztése azonban a lap szerint valóban komoly eredményt hozott: a 3 év alatt korosztály 70 százaléka térítésmentesen étkezhet ebben az intézménytípusban.

Lezárult az utóbbi évtized legnagyobb turisztikai ügylete Magyarországon: felvásárolták a Hunguest Hotelst – írja a Magyar Idők. A korábban Leisztinger Tamás nagyvállalkozó tulajdonában lévő vállaltot a tőzsdén bejegyzett Konzum Nyrt. leányvállalata a KZBF Invest valamint a cégcsoport kezelésében lévő magántőkealap társasági vásárolták fel. Az alap befektetője pedig a tőzsdei társaság elnöke. Jászai Gellért a lapban ismerteti a vásárlás részleteit, és reagál az ügylettel kapcsolatos sajtóhírekre is.

Módosítaná a digitális jogdíjak szabályozását az Európai Bizottság, hogy segítse azokat az alkotókat, akik nem kapnak megfelelő juttatást az internetes oldalakon megosztott szellemi javaikért - írja a Magyar Nemzet. A lapnak az Európai Bizottság alelnöke ugyanakkor leszögezte: nem akarnak kvótát, tehát nem arra törekszenek, hogy a jogtulajdonosok egy fix összeget kapjanak minden klikkelés vagy megosztás után.

Beigazolódni látszik a hazai termelők legnagyobb félelme: az olcsón és nagy mennyiségben elérhető lengyel alma, nem csak a külső, hanem a belső piacról is kiszorítja az itthon termett gyümölcsöt - értesült a Magyar Idők. A legnagyobb bajban a kisebb gazdálkodók vannak, akik sokszor elhelyezni sem tudják az idei termést.

A Napi.hu az elektromos cigaretta új szabályozását ismerteti. Az e-cigi forgalmazása márkánként és hatáserősségenként 475 ezer forint, de megtudható az utántöltő flakon és a dohányzásimitáló eszköz forgalmazásának költsége is. Az új szabályok 31 nap múlva, tehát november elsejétől érvényesek. A részletek hétfőn a Magyar Közlönyben is megjelentek.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×