Infostart.hu
eur:
376.18
usd:
318.74
bux:
127063.95
2026. február 26. csütörtök Edina

Nemzetbiztonsági bizottság: a rendőrség lehetett a célpont

A jelenlegi információk szerint a legvalószínűbb, hogy a rendőrség szervezete elleni támadás volt a Teréz körúti robbantás, amelyben két rendőr súlyosan megsérült - közölték az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai a testület hétfői zárt ülése után.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke elmondta: az ügyészség, a rendőrség, valamennyi hatóság nagy erővel dolgozik, hogy azonosítsák az elkövetőt, és megelőzzenek egy újabb hasonló cselekményt. Azt mondta: az előre eltervezetten, több ember ellen elkövetett emberölési kísérlet ügyében a hatóságok több verziót is felállítottak, és még egyet sem zártak ki, de a legvalószínűbb, hogy a rendőrség volt a célpont.

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke azt mondta: semmilyen ideológiai - különösen nem iszlám - háttérről nincs szó.

Szél Bernadett, a testület LMP-s tagja - a kiterjedt nyomozásról kapott részletes tájékoztatás alapján - úgy nyilatkozott: sem dzsihadista, sem terrorszál nem merült fel az ügyben.

A testület szocialista elnöke azt is közölte: Magyarországot tranzitútvonalként használták, de egy városban sem építettek ki bázist a brüsszeli és párizsi merényletekben közreműködő terroristák.

Molnár Zsolt azt mondta: a terroristagyanús emberek, illetve későbbi terrormerényletek elkövetői a menekülthullámot kihasználva, az embercsempészek közreműködésével jutottak Európába és Magyarországra. Ugyanakkor hozzátette: a terroristák Magyarországon nem folytattak toborzást, logisztikai központot nem építettek ki.

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke viszont azt mondta: már tizennégy terroristáról derült ki, hogy Magyarországon szervezkedett, s logisztikai központként használta Budapestet.

Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Az olyan befolyásoló körülmények, mint az időjárás alakulása vagy az energetikai infrastruktúra állapota, egyre inkább a béke, a kompromisszum irányába terelheti az ukránokat, Oroszország szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt hoz a novemberi, amerikai félidős kongresszusi választás – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×