Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Jön az új baloldali erő? - lapszemle

Kerék-Bárczy Szabolcs szerint fél éven belül új politikai erő jelenhet meg a baloldalon. A DK-t elhagyó politikus erről a Magyar Nemzetnek beszélt. A Nészabadság a sufnituningolt villamos sínpályákról írt.

A Magyar Nemzetnek Kerék-Bárczy Szabolcs azt mondta, fél éven belül új politikai erő jelenhet meg a baloldalon. A Demokratikus Koalíciót csütörtökön elhagyó politikus szerint az ellenzéknek mérsékelt értékrendet, ahhoz hű stratégiát kell kialakítania, utána lehet szó szervezet létrehozásáról.

A Magyar Idők cikke szerint 1,5 milliárd forintból jövőre megkezdődhet az országos jégeső-elhárító rendszer. A forrást a vidékfejlesztési program keretéből teremtenék elő. A talajgenerátoros rendszer fenntartásának költségeit pedig az agrárkárenyhítési alap mellett a tervek szerint az összes haszonélvezővel megfizettetnék, az érintettek cserében valamilyen formában adójóváírási lehetőséget kapnának.

A Népszabadság arról ír, míg a korábbi években a diákoknak mintegy tíz százaléka vállalt valamilyen munkát, ez az arány jelenleg nagyjából negyven százalék. Évente 130 ezren dolgoznak hosszabb-rövidebb ideig. Az órabérek az elmúlt években növekedésnek indultak.

A Népszabadság a 4-es 6-os villamos sínpályájának állapotáról ír. Kitöredezett aszfalt, alámosott, szinte szabadon lengő törött-javított sínszál – ez látható a villamos Baross utcai megállójában. A BKV szerint a pálya „használatának megfelelő állapotú”, a lap által megkérdezett mérnök azonban nehezen védhetőnek nevezte a sufnituningolt szakaszt.

A Magyar Időknek Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója adott interjút. A tanártiltakozások egyik szervezője azt mondta, a tanárok jobban keresnek, mint valaha, de rendszerszintű változásokra van szükség, továbbra sincs meg az intézményi autonómia. Céljuk nem az Orbán Viktor megbuktatása, hanem a hibák kijavíttatása.

A Magyar Nemzet arról ír, az elmúlt hat évben közel a duplájára, 112 ezer 500-ról több mint 204 ezerre nőtt az egyházi iskolákban tanuló diákok száma. Hardi Titusz, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója ezt az egyházi intézmények sokéves tapasztalatával magyarázta, és azzal, hogy az állami iskolai szektor elől sokan menekülnek.

A Magyar Idők arról ír, növekvő magyar kivitelre számíthatunk jövőre. A Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója előrejelzését azzal indokolta, hogy a következő években a magyarországi cégek jelentős uniós és hazai támogatást kapnak technológia-fejlesztésre, s ezzel versenyképesebbek lesznek, illetve a MNKH elindítja a cégekre szabott exportfejlesztési programját.

A Magyar Nemzet cikke szerint még kevés magyar cég tud glutén- és laktózmentes terméket szállítani az áruházakba. A növekvő értékesítés azt mutatja, a vásárlók ma már nem csak egészségügyi szempontok miatt választják a speciális étrendbe is beilleszthető, illetve a bió- és reformélelmiszereket. Bár egyre több a magyar beszállító, az árucikkek többsége Németországból és Itáliából érkezik.

A Portfolio arról ír, kigyulladó telefonok miatt fájhat a Samsung vezetőinek feje. Kéthetes mélypontra esett a cég részvényeinek kereskedése a dél-koreai tőzsdén, miután jelezték, a gyártó felfüggeszti legújabb okostelefonja, a Galaxy Note 7 kiszállítását a helyi szolgáltatóknak. A dél-koreai média beszámolói szerint több telefon akkumulátora felrobbant, illetve kigyulladt töltés közben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×