Infostart.hu
eur:
379.63
usd:
322.06
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Valószínűleg nem változik az alapkamat – a nap hírei

Magyar fejlesztésű elektromosautó-töltő avatásán vett részt a nemzetgazdasági miniszter. Szakértők szerint nem változtat a jelenlegi 9 tized százalékos alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi ülése. Ellenzéki kezdeményezésre rendkívüli ülés tart a levélben szavazásról az országgyűlés.

Varga Mihály egy elektromos autók számára szervezett nemzetközi túra budapesti állomásán kiemelte: a töltő első darabja lehet egy hamarosan kiépülő hálózatnak. Mint mondta: egyre versenyképesebb az elektromos autók és közösségi közlekedési járművek ára.

Szakértők szerint nem változtat a jelenlegi 9 tized százalékos alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi ülése. Az elemzők szerint az idén és jövőre sem változik a kamatszint, majd 2018 végére 1,3 százalékra emelkedik.

Ellenzéki kezdeményezésre rendkívüli ülés tart a levélben szavazásról az országgyűlés. A jobbik kiterjesztené a levélben történő szavazás lehetőségét. A kormánypártok ugyanakkor aggályosnak tartják, hogy az ellenzék egy már kitűzött népszavazás szabályain változtatna.

A magyar családok több mint fele nem tudja hitel nélkül finanszírozni az iskolakezdést - mondta az MSZP országgyűlési képviselője. Bangóné Borbély Ildikó közölte: a közzétett adatok szerint a szülők több mint 18 százaléka már vett fel kölcsönt iskolakezdésre és az idén legalább 35 százaléka tervezi.

Magyarország biztonságát és megújulását segítik elő azok, akik a földet művelik - jelentette ki a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor a Heves megyei Kápolnán rendezett Magyarok kenyere ünnepségen úgy fogalmazott: a magyar kenyér több, mint puszta termék, hiszen benne van a magyar föld legjava.

Az idén nagyobb volt az érdeklődés a szakmai programok iránt a debreceni Farmer Expón - közölte a vásárigazgató. Vaszkó László tájékoztatása szerint 4 nap alatt több mint 30 ezren keresték fel a rendezvényt, ahol mintegy 300 kiállító mutatta be termékeit, illetve szolgáltatásait 16 ezer négyzetméter kiállítási területen.

Megszűnt a torlódás az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál - jelentette a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Füves Tamás elmondta: az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt korábban mintegy 7 és fél kilométeren torlódtak az autók.

Keddtől csütörtökig sebességmérő akciót tart a rendőrség. A járőrök egy uniós ellenőrzési terv alapján a gyorsforgalmi utakon, a főutak lakott területen kívüli szakaszain, valamint a lakott területek közútjain mérik a sebességhatár betartását.

Továbbra is elképzelhetőnek tartja a vízummentesség megadását Törökországnak az Európai Bizottság elnöke. Jean-Claude Juncker az ausztriai Európai Fórumon úgy vélte: október 1-jéig még van idő arra, hogy Ankara teljesítse az ehhez szabott feltételeket. Az Egyesült Királyság kilépéséről azt mondta: a britek csak akkor kaphatnak hozzáférést az unió egységes piacához, ha biztosítják a szabad munkaerő áramlást.

Németországban két beszállító vitája miatt egy hétre felfüggeszti a Volkswagen Golf gyártását a wolfsburgi és zwickaui üzem. A gyár kényszer szabadságra küldi a dolgozókat. Az autógyár igyekszik csökkenteni a Volkswagen márkájú modellek fejlesztési és gyártási költségeit, mert egyre kevésbé jövedelmezőek.

Prágában az 1968-as szovjet bevonulásra emlékezett Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter. A diplomata hangsúlyozta: nem elég csak a halott hősökre emlékezni, a szabadságért minden korban újra és újra harcolni kell.

A pozsonyi belügyminisztérium adatai alapján a 2010-ben elfogadott állampolgársági törvény miatt 1.466-an vesztették el szlovák állampolgárságukat. A közszolgálati televízió ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy 220-an viszont kérvényezték szlovák útlevelük visszaadását, és ezt 159 esetben lehetővé is tette a belügyi tárca.

Törökországban egy 12 és 14 év közötti gyerek robbantotta fel magát egy kurd lakodalomban - közölte az ország elnöke. Recep Tayyip Erdogan elmondta: a merényletnek 50 halálos áldozata és 69 sebesültje van, 17 ember állapota súlyos.

Irakban kivégezték a 2014-es tikríti mészárlásban bűnösnek ítélt 36 férfit. Az Iszlám Állam fegyveresei 2014-ben mintegy 1700 főként síita újoncot lőttek agyon, akik megszöktek a Tikrít város melletti katonai táborból, és megadták magukat a szélsőségeseknek.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×