Infostart.hu
eur:
379.86
usd:
322.04
bux:
126962.19
2026. február 23. hétfő Alfréd
Éger István: Az elvesztett orvosok pótlására nem elég néhány év

Éger István: Az elvesztett orvosok pótlására nem elég néhány év

Ha a kormányzat a következő években is folytatja a szeptembertől várható béremelési programot az egészségügyi ágazatban, az csökkentheti az orvos-elvándorlást, ám megállítani ez sem tudja - mondta az InfoRádiónak a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

„Az uniós csatlakozás óta eltelt tizenkét évben 5- és 10 ezer közé tehető azoknak a jól képzett szakorvosoknak a száma, akik elhagyták az országot. Ezt a veszteséget érdemben pótolni nem sikerült. Az alapellátásban az üres praxisok száma háromszáz körül van. Ennél sokkal nagyobb probléma, hol 2-2,5 ezerre tehető a nyugdíjkor körül vagy azon túl dolgozó háziorvosok száma” - mondta Éger István.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke hozzátette, rendkívül nagy belső feszültség van a rendszerben és rohamos romlás várható, amennyiben az utánpótlásról nem tudnak gondoskodni.

Éger István a kormány béremelési programjáról úgy fogalmazott: „ez egy jelentős program. Ha folytatódni tud néhány éven keresztül, akkor számottevően tud javítani a helyzetben. Az elvándorlást csökkentheti. A 2012-13-as évi, ennél szerényebb mértékű béremelés is kimutatható, átmeneti, változást hozott a statisztikában.”

Mint Magyar Orvosi Kamara elnöke kiemelte azért átmeneti, mert a folyamatossága és a folytonossága elmaradt, amelynek a levét a rendszer a mai napig issza. Ha ezt a hibát nem követik el, a mostani, jelentős mérték, megmarad, az évtized végére számottevően csökkenhet az elvándorlás.

„Az utánpótlás, az elveszítettek visszapótlása hosszabb folyamat, erre nem elegendő ez a néhány év” - hangsúlyozta Éger István.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, a globális piacok kisebb eséssel dolgozzák fel Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseit. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. A magyar tőzsde kifejezetten jól teljesít, közel az új csúcs a Richternél.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×