Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322.03
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Tőkés László az autonómia és Magyarország védhatalmi státusának fontosságáról beszélt

Az autonómia és Magyarország védhatalmi státusának fontosságáról beszélt Tőkés László európai parlamenti képviselő a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szombati, Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott fórumán.

Ezzel néhány évvel ezelőtti, tusványosi kijelentését idézte fel, amely miatt később megfosztották a román állami kitüntetésétől.

Tőkés László a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének a szakértőit idézve elmondta: Ausztria ma is védhatalmi státust gyakorol a dél-tiroli osztrákok fölött. Mint idézte: jelenleg zajlik a dél-tiroli autonómiastatútum felülvizsgálata, mely során ismét meghatározzák, hogy mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában.

"Európai módra Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében" - jelentette ki Tőkés László, aki megköszönte a védelmet és a támogatást Orbán Viktornak.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×