eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Egyetlen egészséges fát sem vágnak ki ezután a Városligetben - lapszemle

A Magyar Nemzet szerint anyagi okok vezettek a hortobágyi tűzszerész-tragédiához. A Magyar Idők szerint egyre több gyanús vidékfejlesztési pályázat érkezik a Miniszterelnökséghez.

Pedagógusok ezreit minősítették fel, ugyanis az idén átminősítésre jelentkező tanárok több mint fele magasabb fokozatot nyert el – tudta meg a Magyar Idők az oktatásért felelős államtitkárságtól. A lap kiemeli, hogy azoknak a pedagógusoknak, akik elérték a legmagasabb besorolást több mint 400 ezer forint a bruttó bérük.

A Magyar Nemzet szerint egyre több jel utal arra, hogy anyagi okok vezettek a hortobágyi tűzszerész-tragédiához. A lapnak nyilatkozó katonai szakértő szerint a nemzeti park a tűzszerészek kifizetésén akart spórolni, a HVG pedig arról írt, hogy a felrobbant bombát azért próbálták elszállítani, mert helyszíni hatástalanítása költségesebb lett volna.

A Népszabadságban arról olvashatnak, hogy a következő napokban fakivágás kezdődik a szigetvári várban, ami ellen mások mellett a baranyai város főépítésze, az Együtt elnökségi tagja is tiltakozik. A várban lévő helyi védettséget élvező park 65 fájából 27-et akar kivágni a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi Központ.

A Magyar Nemzet szerint egyre kedvezőbb a várólistások helyzete. Ugyanis míg gerincstabilizáló műtétre 354 nap, térdprotézisre 387, szürkehályog-műtétre pedig 104 nap az átlagos, tervezett várakozási idő, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár legfrissebb adatai alapján az utóbbi években így is sokat javult a helyzet, egyes beavatkozások esetében már felére vagy negyedére csökkent a műtétig eltelt átlagos várakozási idő.

Egyetlen egészséges fát sem vágnak ki a jövőben a Liget Budapest projekt építkezései miatt a Városliget területén, az érintett fákat át fogják ültetni - mondta a Városliget Zrt. műszaki igazgatója a Lokálnak. Sághi Attila aláhúzta, hogy a projekt a Városliget több mint 7000 fája közül 150-200-at érint.

A Magyar Idők szerint az országban Budapesten a legaktívabbak a kerékpártolvajok. Tavaly egyébként összesen kilencezer biciklit loptak el az országban, míg idén júniusig négyezret. Az ellopott biciklik értéke meglehetősen változó, egyaránt kelendő a drága és a kevésbé értékes kétkerekű is.

A Népszabadságban arról olvashatnak, hogy 139 milliárd forintos hitel felvételére kénszerül Budapest a 3-as metró felújításához. A lap értesülése szerint Brüsszel informálisan megüzente, nem kaphat támogatást a rekonstrukciós projekt, ám az Európai Bizottság már korábban is jelezte, hogy szimpla felújításra korlátozódó beruházásra nem adnak pénzt, csak ha ennek a vonal meghosszabbítása is része.

A Magyar Idők szerint egyre több gyanús vidékfejlesztési pályázat érkezik a Miniszterelnökséghez; számos esetben olyan cégek próbálnak meg több száz milliós vagy akár milliárdos nagyságrendű támogatást elnyerni, amelyek árbevétele a nullához közelít. A tárca szerint az irányító hatóság azonnal elutasítja a kétes támogatási kérelmeket.

Több borász is arról panaszkodott a Magyar Nemzetnek, hogy egy fővárosi pályázati tanácsadó a miniszterelnök bizalmasára, Habony Árpádra hivatkozva ígér biztos sikert az uniós pályázatokon. A lap forrásai szerint hiába a magas jutalék, sokan leszerződnek a társasággal, amely vélhetően a legújabb, 40 milliárd forintos borászati keretre is rástartol.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×