eur:
413.25
usd:
403.38
bux:
81761.77
2025. január 11. szombat Ágota

Húszezer résztvevőt várnak a Szent Márton-találkozóra

Húszezer résztvevőt várnak a hétvégén Szombathelyen a Szent Márton-találkozó eseményeire, amelyeket a védőszent születésének 1700. évfordulója alkalmából rendeznek szülővárosában - mondta Veres András szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szerdán sajtótájékoztatón.

A szombaton kezdődő kétnapos zarándok-, ifjúsági és családi találkozó fő helyszíne az Emlékmű-domb lesz, ahová az egész Kárpát-medencéből és máshonnan is érkeznek vendégek, hiszen Szent Márton az egyik legnépszerűbb európai védőszent - mondta.

Az emlékév legnagyobb egyházi eseménye szombat délelőtt fél 11-kor latin nyelvű szentmisével veszi kezdetét, amelynek főcelebránsa Ferenc pápa különleges küldötte, Dominik Duka bíboros, prágai érsek lesz, a szentmisén részt vesz Alberto Bottari de Costello apostoli nuncius, ott lesz a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szinte minden tagja, de érkeznek püspökök a szomszédos országokból is.

Veres András felsorolása szerint világi részről az eseményen jelen lesz Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, valamint több államtitkár.

A megyéspüspök hangsúlyozta: a Szent Márton-találkozó, melynek szlogenje: "Felemelő szeretet - éld át és add tovább" nemcsak a hívő embereknek szól, hiszen az Szent Márton élete példáját és szellemiségét követve a testvéri szeretet és az egymásra figyelést állítja középpontjába.

Éppen ezért a találkozó valamennyi programja ingyenes, minden hívő és nem hívő érdeklődőt szertettel várnak - mondta.

Maurer Péter, a rendezvény koordinátora közölte: a két nap során lelki programok, ünnepi szentmisék, virrasztás, tartalmas előadások, gyermekprogramok, koncertek, közösségi és karitatív programok, táncház és egyéb családi programok várják az érdeklődőket.

A kiadott program szerint szombat délután három órától például Böjte Csaba ferences szerzetes az irgalmasságról, Zacher Gábor toxikológus a szülői szerepről, a kommunikációról és a szerhasználat veszélyeiről tart előadást. Este fél nyolctól St. Martin ad koncertet, majd a Szökős Néptáncegyüttes vezetésével táncházzal zárul a program.

Vasárnap délelőtt 10 órától a Szombathelyi Székesegyházban gitárzenével kísért püspöki szentmisén imádkozhatnak együtt a találkozó résztvevői, majd 13 órától az Emlékmű-dombon Csiszár László és zenekara dicsőítő koncertjébe kapcsolódhatnak be, ezután pedig Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész vall életéről, hitéről. Este hét órától Ákos ad nagyszabású koncertet, amely után a koncert közönsége óriás kivetítőn nézheti végig a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét.

Mindkét napon a nagyszínpad melletti rendezvénysátorban a közösen elköltött ebéd után Szent Mártonhoz kapcsolódó vetélkedőkre, játékokra, kézműves foglalkozásokra várják a gyerekeket, a találkozó helyszínével szomszédos Martineum Felnőttképző Akadémián pedig filmvetítésre, lelki témájú előadásokra, csoportos és személyes beszélgetésekre várják az érdeklődőket.

Címlapról ajánljuk

Újabb front nyílt a német politika és Donald Trump között

Elutasította a német parlamenti pártok többsége a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump követelését, hogy a tagállamok az eddigi két százalék helyett a a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékára növeljék védelmi kiadásaikat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.13. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa
Kijött a hét legfontosabb adata, estek az amerikai tőzsdék

Kijött a hét legfontosabb adata, estek az amerikai tőzsdék

A romló nemzetközi légkör ellenére jó hangulatban zajlott a kereskedés a magyar tőzsdén, ráadásul új történelmi csúcsra is került a BUX - a hazai blue chipek közül az OTP árfolyama is soha nem látott magasságba került. Ami a nemzetközi piacokat illeti, ma érkeztek a hét legfontosabb adatai: az amerikai részvényindexek nagyot is estek, miután a munkaerőpiaci adat a magasba repítette az amerikai hozamokat, a friss adatok tükrében ugyanis megnőtt a valószínűsége, hogy a Federal Reserve visszavesz a kamatcsökkentésekből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×