Infostart.hu
eur:
378.43
usd:
320.93
bux:
128449.56
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Jövőre 5,2 milliárd forintot biztosítanak Erzsébet-táborokra

Jövőre 5,2 milliárd forintot biztosít a központi költségvetés az Erzsébet-táborokra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn a Fejér megyei Mezőszilas általános iskolájában, ahol a nyáron Napközi Erzsébet-táborokat tartanak.

Czibere Károly hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a program folytatása mellett, az idén 4,4 milliárd forinttal támogatják és a tavalyi 75 ezernél jóval több, 90 ezer gyerek táborozását segítik. Hozzátette, hogy jövőre tovább szélesítik a programot, bővül a helyszínek és a résztvevők száma is, valamint fejlesztik a kárpátaljai és az erdélyi helyszíneket.

Az államtitkár rámutatott arra, hogy az Erzsébet-táborok társadalompolitikai eszközök, amelyek egyfajta küzdelmet szimbolizálnak a reménytelenséggel és a kilátástalansággal szemben. Hozzátette, igenis van esély arra, hogy "ne engedjék el nyáron sem a gyerekek kezét", lehetőség van értelmes programot és a felemelkedés esélyét kínálni számukra ebben az időszakban is.

Czibere Károly szerint a táborok, amelyeket ötödik éve szerveznek meg, csökkentik a csellengés, az elkallódás veszélyét, továbbá közösségteremtő erejük van. Mint mondta, prioritásként kezelik a fejlesztést, amely a jövőbe történő, hosszan megtérülő befektetés.

Közölte, hogy a táborokban tematikaként kínált sport, művészet és informatika olyan eszköz, amely a felzárkózáspolitikát eredményessé teszi.

Varga Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy a környék 11 iskolájában 11 tematikus tábort szerveznek az elkövetkező hetekben. Jelezte, hogy a térségben 25-30 százalék a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya, de akadnak olyan iskolák, ahol a 70 százalékot is eléri.

A képviselő szólt arról is, hogy Fejér megye északi, gazdaságilag és társadalmilag fejlett részével szemben a déli térség elmaradott. Közölte, hogy 2010-ben 20 százalékos volt a munkanélküliség, jelenleg 7-8 százalékos, ami elfogadható előrelépés, de helyben sokkal több munkahelyre lenne szükség.

Az Erzsébet-programról szóló törvény módosításával, 2016 áprilisától az egyházi hátterű, a gyermekvédelemben és táboroztatásban jártas Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány felel az ifjúsági és gyermekprogramok, valamint a gyermek- és ifjúsági táborok szervezéséhez kapcsolódó feladatok megvalósulásáért.

Az eseményen kiosztott összegzés szerint idén várhatóan 35 ezer 6-16 éves fiatal töltheti a vakációját Napközi Erzsébet-táborokban. A turnusok az ország csaknem négyszáz pontján, jellemzően oktatási intézményekben, a hét öt napján biztosítanak programokat a részt vevő gyerekeknek.

A táborok hetente 20 és 150 közötti létszámmal működnek, és többségük a fejlesztendő járásokban valósul meg. A július 4-én megnyíló napközi táborokra június 13-ig pályázhattak az állami fenntartású tankerületek, míg a június 30-án lezárult pályázatok esetében az egyházi fenntartású iskolák és a családsegítő szolgálatok kaptak lehetőséget. Az utóbbiakra 37 pályázat érkezett 1039 résztvevővel.

A nyáron az első négy turnusban összesen 28 168 kedvezményezett vesz részt a Napközi Erzsébet-táborokban, ami 798 nyertes pályázatot jelent.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×