Infostart.hu
eur:
379.69
usd:
321.74
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Gyorsított eljárásban állítanak bíróság elé egy migránst

Gyorsított eljárásban, kedden állítják bíróság elé azt a 27 éves algériai férfit, aki egy fegyveres őrre támadt a kiskunhalasi őrzött fogadóközpontban még június elején - közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.

Nánási László tájékoztatása szerint hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolják a migránst.

Úgy folytatta: a férfit korábban a Szegedi és a Kiskunhalasi Járásbíróság is jogerősen kiutasította Magyarországról határzár tiltott átlépésének bűntette és garázdaság bűntette miatt. A kiutasítás végrehajtása érdekében Kiskunhalason őrizték.

Június 9-én a rendőrkapitányságra akarták előállítani a migránst, meg is bilincselték, de kirángatta kezét a bilincsből - írta a főügyész.

A rendőröknek segített egy hivatalos személynek minősülő fegyveres biztonsági őr is. A vádlott ellene fordult, megrúgta a jobb combját, az őr azonban nem sérült meg.

Ezt követően a férfi a rendőrautó első rendszámtábláját is lerúgta, majd - miután sikerült beszállítani a járműbe - annak ajtaját szintén rugdosta belülről. Végül csak gázspray használatával tudták megfékezni.

A migráns mintegy négyezer forintos kárt okozott a szolgálati gépkocsiban, emiatt külön szabálysértési eljárás is indult ellene - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×