Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Elkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés

Elkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés, július 1. és augusztus 31. között.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok szakemberei közösen ellenőrizik például az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeket, így a strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint kiemelten figyelik az UHT tejek forgalmazását is - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint főként a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeket, fesztiválokat, vásárokat, fagylalt előállítással és forgalmazással foglalkozó cégeket, az utcai vendéglátó egységeket, a büfékocsikat és a mozgó vendéglátókat ellenőrzik.

Ezek mellett kiemelt figyelemmel vizsgálják a külföldi eredetű UHT tejeket, a fagylaltokat, az előre csomagolt, fűszerezett, előkészített baromfitermékeket, a nyáron is népszerű halételeket, a sütőolajokat, a szezonális zöldségeket és gyümölcsöket, illetve a kerámiaedényeket, és folytatódik a kistermelői élelmiszerek ellenőrzése.

A hatósági szakemberek által vett mintákat minden esetben a Nébih nemzeti referencia laboratóriumaiban vizsgálják - olvasható a tájékoztatásban.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×